Elítélték a sporttörténelem egyik legnagyobb tömegbalesetét okozó szurkolóját

Négy hónapig tartó felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a felelőtlen nőt, aki júniusban a Tour de France országúti kerékpárverseny történetének legsúlyosabb balesetét okozta.

A francia nő – akinek személyazonosságát a feléje irányuló internetes inzultusok elkerülése miatt máig nem hozták nyilvánosságra – írja a Daily Mail.

Az ítéletet hozó testület elnöke, Gianni Bugno szerint egy ilyen szintű felelőtlenség egyszerűen nem maradhat büntetlenül, ugyanis a vádlott szándékosan megsértette a biztonsági előírásokat, és három hónapon túl gyógyuló sérüléseket okozott.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség a jelképes 1 eurós pénzbüntetés mellett követeli, hogy a bűnös legalább egy videóüzenetben kérjen bocsánatot az érintett versenyzőktől.

A felelős egyelőre még nyilvánosan nem nyilatkozott, viszont a tárgyaláson már elismerte, hogy szégyelli magát az országúti kerékpárverseny első napján elkövetett ostobasága miatt.

A 31 éves nő a verseny alatt – semmibe véve a verseny biztonsági előírásait – az útra belépve felmutatott egy kartonpapír-táblát, melyen a családjának üzent, és a kormánymagasságban belógatott papírtábla miatt a német Tony Martin és további ötven versenyző balesetét okozta. A tömeges bukásban 21-en sérültek meg, a spanyol Marc Soler a karját törte, sőt Jasha Suetterlinnek, a DSM-csapat egyik kerékpárosnak fel is kellett adnia a versenyzést.

Érdekesség, hogy a vádlott szégyenében elmenekült a helyszínről, és négy napon keresztül bujkált, mielőtt a rendőrség kezére került. A Tour de France szervezői júliusban ejtették az ellene indított pert, arra hivatkozva, hogy az ügyet túlságosan felfújták.

Forrás: hirado.hu