Újabb vereségével a kiesés szélére került a Minaji FC

Az ukrán labdarúgó Favbet Liga 24. fordulójában a harmadik helyen álló Zorja Luhanszk otthonában 1:0-s vereséget szenvedett a Minaji FC, így egyre közelebb került a kieséshez a kárpátaljai csapat. A Minaji FC a fennmaradó két fordulóban a Sahtar Donyeckkel és a Vorszkla Poltavával találkozik. A kiesés ellen küzdő csapatok közül az FK Lviv, a Rukh Lviv és az Ingulec Petrove is győzni tudott, ezzel a két lembergi csapat már biztosan bennmarad a Premier Ligában. A már bajnok Dinamo Kijev 5:1-re kiütötte idegenben a Vorszklát, a Sahtar pedig 2:1-re legyőzte hazai pályán a Dnyipro-1 együttesét.

A Minaji FC a harmadik helyezett Zorja Luhanszk vendégeként lépett pályára Zaporizzsjában, ahol a kárpátaljai csapat győzelmi kényszerben játszott, épp ezért nem meglepő, hogy egyenrangú ellenfelei voltak a nemzetközi kupaporondra vágyó hazaiaknak. Az első félidőben mindkét együttesnek akadtak helyzetei, és a Zorja nem tudott mezőnyfölényt kialakítani az életéért küzdő Ung-parti gárda ellen. A csapatok gólnélküli döntetlennel mehettek szünetre, a második játékrészben pedig ott folytatta mindkét csapat, ahol abbahagyta. A találkozó egyetlen gólját végül a luhanszkiak szerezték, miután Kocsergin volt eredményes a 81. percben. A Minaji FC tisztesen helytállt, de vereséget szenvedett, és maradt a tabella utolsó helyén. Mivel a riválisok többsége győzni tudott, így a kárpátaljai csapat nagyon nehéz helyzetbe került. Két fordulóval a bajnokság vége előtt matematikailag még négy csapat van veszélyben a kiesést illetően: a 23 pontos Ingulec, a 22 pontos Mariupol, a 21 pontos Olimpik Donyeck, és a 18 pontjával utolsó Mianji FC.

A már bajnok Dinamo Kijev 5:1-re kiütötte idegenben a Vorszkla Poltavát, akiknek az utolsó fordulóban így még nagyobb szüksége lesz a három pontra a Minaji FC vendégeként, ha meg szeretnék mutatni magukat a nemzetközi kupaporondon. A Sahtar Donyeck 2:1-re legyőzte a Dnyipro-1 csapatát, így biztossá vált a bányászok ezüstérme. A következő fordulóban a Dinamo Kijev a kiesés ellen küzdő Mariupolt fogadja, a Sahtar Donyeck pedig Ungvár helyett Kijevben lép pályára a Minaji FC ellen. Két alsóházi rangadót is rendeznek az utolsó előtti körben: az Ingulec az FK Lvivet, a Rukh Lviv pedig az Olimpik Donyecket fogadja. A Minaji FC amennyiben nem győzi le a Sahtar Donyecket, úgy egy fordulóval a vége előtt biztossá válhat a kárpátaljai együttes kiesése, az Ungvári FC feljutása esetén pedig a másodosztály következő idényében összejöhet az Ungvári FC – Minaji FC Ung-vidéki rangadó.

Ukrán labdarúgó Favbet Liga, 24. forduló:

Zorja Luhanszk – Minaji FC 1:0

Vorszkla Poltava – Dinamo Kijev 1:5

Sahtar Donyeck – Dnyipro-1 2:1

Olimpik Donyeck – Ingulec Petrove 0:3

FK Mariupol – FK Lviv 1:2

Rukh Lviv – PFK Olekszandrija 2:1

Deszna Csernyihiv – Kolosz Kovalyivka 2:2

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma