Távozik az Újpest FC vezetőedzője

Negyvenöt mérkőzés után távozott a magyar labdarúgó-bajnokság 10. helyén álló Újpest FC éléről Michael Oenning vezetőedző, a felkészülést Víg Péterrel kezdi meg az NB I-es csapat.

A 2021-es év utolsó napján jelentette be a tabella 10. helyén álló Újpest FC, hogy a vártnál gyengébb őszi szereplés miatt a klub felbontotta a szerződést Michael Oenning vezetőedzővel és Gál István másodedzővel. A német mester 2020 januárjában érkezett a negyedik kerületi csapat élére, és az előző idényben a bajnokságban a hatodik helyig, valamint a tizenegyedik kupagyőzelemig vezette a fővárosi lila-fehéreket – olvasható a klub hivatalos honlapján (újpestfc.hu).

Az 56 éves szakember mérlege 45 meccsen 20 győzelem, 7 döntetlen és 18 vereség volt a húszszoros bajnokcsapat élén. A klub közleménye megjegyzi, hogy az új vezetőedző érkezéséig a felkészülést a csapat Víg Péter másodedzővel kezdi meg.

Az Újpest FC utoljára a 2017-2018-as szezonban végzett dobogós helyen, akkor 19 ponttal maradtak le a MOL Fehérvár, és 17-tel a Ferencváros mögött. A 2008-2009-es szezonban ezüstérmes volt a lila-fehér alakulat (9 ponttal lemaradva a bajnok Debrecentől), ahogy a 2005-2006-os idényben is (3 ponttal lemaradva a bajnok Debrecentől). Legutóbb a 2003-2004-es szezonban álltak legközelebb a bajnoki címhez, akkor csupán egy ponton múlt az arany, és pont az ősi rivális Ferencváros előzte meg a lilákat. Az Újpest FC utoljára az 1997-1998-as idényben ünnepelhetett bajnoki címet, azóta négyszer hódították el a Magyar Kupát (2001-2002, 2013-2014, 2017-2018, 2020-2021) és kétszer a Szuperkupát (2002, 2014).

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma