Ukrajna elveszítheti a 2015-ös Kosárlabda Európa-bajnokság rendezési jogát

Február 3-án zárt ajtók mögött tárgyalt az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) vezetőségével Olekszandr Volkov, az Ukrán Kosárlabda Szövetség elnöke.

Az ülésen elhangzott, hogy Ukrajnának feltétlenül teljesítenie kell a 2015-ös Kosárlabda Európa-bajnokság előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos kötelességeit.
A FIBA Europe nyugtalan amiatt, hogy a kosárlabda szövetség vezetője túlzott mértékben részt vesz a jelenlegi ukrán politikai történésekben. Ezért nyomatékosan megkérték, hogy hagyjon fel politikai tevékenységével és összpontosítson a bajnokság megrendezésére.
Volkov közölte, hogy a kosárlabda Európa-bajnokságot semmilyen politikai kockázat és hatás nem érinti.
Külön aggodalomra ad okot az objektumok építésének lassú üteme és az eltérő politikai erőket képviselő beruházók közötti ellentét. Amennyiben nem javul a helyzet, Ukrajna elveszítheti a kosárlabda Európa-bajnokság megrendezésének jogát.
A champion.com.ua nyomán.