Ukrán csoportelsőség a vb-előselejtezőn

Remekül helytállt a megfiatalított ukrán női kézilabda-válogatott a Szlovákiában vasárnap véget ért 2017-es évi világbajnokság előselejtezőjében, amelyen az első két hely egyikén kellett végezni a biztos továbbjutáshoz.

A szövetségi kapitányi posztra nemrég kinevezett Borisz Csizsov irányításával szereplő ukránok tulajdonképpen már a nyitómeccsen letudták a csoportdöntőnek számító házigazda Szlovákia elleni találkozót, hiszen a torna előtt egyértelműen ez a két együttes számított esélyesnek az elsőségre.

Az első játékrészben végig úgy tűnt, hogy a házigazdák magabiztosan nyerik a mérkőzést, hiszen a szünetben 13-9-es szlovák vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok. A második félidőben aztán az ukránok fokozatosan dolgozták le a hátrányukat, és nagyon izgalmas véghajrában 21-20-ra megfordították az eredményt.

A bravúros győzelemben oroszlánrészt vállalt az Ungvári Kárpáti egykori kiválósága, Balog Judit, aki a kapujára küldött 27 lövésből 14-et hárított (a Balog mellett szóhoz jutó Viktória Timosenkova 10 lövésből hármat hatástalanított). Az 52 %-os kapusteljesítmény még nemzetközi szinten is kiváló teljesítménynek számít. Az utóbbi két évben Vácott védő nagydobronyi Balognak ez volt az első tétmérkőzése az ukrán válogatottban, és az éles bevetés nem is sikerülhetett volna jobban.

A folytatásban az ukránok 31-16-ra verték Litvániát, majd vasárnap 27-14-re győzték le Görögországot. A házigazda szlovákok 27-24-re, illetve 27-16-ra nyertek Görögország és Litvánia ellen, amivel az ugyancsak továbbjutást érő 2. helyen végeztek.

A tornára az Ungvári Kárpátiból Irina Kompaniec kapott meghívót, aki a három találkozó során összesen 5 gólt szerzett.

A decemberi Eb-t kihagyó ukrán válogatottra jövő év júniusában ismét selejtező vár majd a világbajnokságra való kijutásért, de akkor már nehezebb ellenfelekkel szemben.

(tamási)