Ukrán Kupa: kialakult a legjobb nyolc mezőnye

Lejátszották az ukrán labdarúgó-kupa nyolcaddöntőjének utolsó mérkőzését is, ezzel kialakult a legjobb nyolc mezőnye. A negyeddöntő sorsolását később tartják.

A kárpátaljai csapatok közül az élvonalban szereplő Minaji FC az előző körben búcsúzott a sorozattól, miután 3:2-es vereséget szenvedtek a másodosztályú Alliance vendégeként. A másodosztályban szereplő Ungvári FC még korábban befejezte kupaszereplését, miután már a legjobb hatvannégy közé jutásért kiestek, méghozzá hazai pályán, a Niva Ternopil ellen (0:1). A harmadosztályú Munkács Futball Akadémia pedig rögtön a legelső körben búcsúzott, méghozzá egy amatőr csapattól, a Feniksz Pidmonasztirtől estek ki (2:0).

A legjobb nyolc közé hét élvonalbeli klub, és a másodosztályt magabiztosan vezető, az idén újjászerveződő Metaliszt Harkiv jutott be. A negyeddöntő mezőnye a következő: FK Olekszandrija, Vorszkla Poltava, Sahtar Donyeck, Dinamo Kijev, FK Lviv, Zorja Luhanszk, Dnyipro-1, Metaliszt Harkiv.

Az Ukrán Kupát eddig öt együttesnek sikerült elhódítania. A rekordgyőztesek az egyaránt 13-13 alkalommal nyertes Sahtar Donyeck és Dinamo Kijev. Rajtuk kívül csupán a Csernomorec Odessza (1992 és 1994), a Vorszkla Poltava (2009), és az első ukrán bajnokság nyertese, a Tavrija Szimferopol (2010) játékosai emelhették magasba a trófeát. A kupa címvédője a Dinamo Kijev, akik a 2020–2021-es idény döntőjében a Zorja Luhanszkot múlták felül hosszabbítás után (1:0).

A nyolcaddöntő eredményei:

Metaliszt 1925 Harkiv – FK Olekszandrija 2:5

Metaliszt Harkiv – Kolosz Kovalyivka 1:0

Veresz Rivne – Vorszkla Poltava 1:3

Csernomorec Odessza – Sahtar Donyeck 0:3

Alliance Lipova Dolina (Szumi megye) – FK Lviv 1:2

Rukh Lviv – Zorja Luhanszk 0:2

LNZ Cserkaszi – Dnyipro-1 0:2

FK Mariupol – Dinamo Kijev 1:2

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma