Ungvári győzelem az Ukrán Kupában, nagyszőlősi kiütés a megye I-ben

Győzelemmel kezdte a labdarúgó Ukrán Kupa első fordulóját az Ungvári FC csapata, mely a Bukovina Csernyivcit búcsúztatta hazai pályán. A Minaji FC felkészülési mérkőzésen a szintén Premier Ligás Vorszkla Poltava ellen aratott kétgólos győzelmet, a Nagyszőlősi FC pedig idegenbeli kiütéses sikerrel rajtolt a megyei bajnokságban.

Az Ungvári FC az Avangard Stadionban zárt kapuk mögött látta vendégül a Bukovinát. A találkozó első gólját a hazaiak szerezték, pontosabban a vendégek játékosa, Olekszandr Moszijuk lőtt öngólt a 25. percben. A Nagyszőlősi FC-től igazolt Jurij Csonka a második játékrészben kiharcolt egy szabadrúgást, amit értékesített is, ezzel 2:0-ra módosította a mérkőzés állását. A találkozón több gól már nem született, az ungvári csapat továbbjutott az Ukrán Kupa következő fordulójába.

A Minaji FC a Vorszkla Poltavát fogadta felkészülési mérkőzésen a Minaj Arénában. Vaszil Kobin tanítványai végig uralták a találkozót, és végül 4:2-es győzelmet arattak a neves ellenféllel szemben.

A megyei bajnokság első fordulójában kiütéses győzelmet aratott idegenben a Nagyszőlősi FC, akik a Borhalmi-Újdávidházai Medvigy FC otthonában győztek 3:0-ra. A Rahói Kárpáti és a Huszti FC találkozóján potyogtak a gólok, a csapatok 3:3-mas döntetlennel vonulhattak le a pályáról. Az Ilosvai Buzsora a Polenai FC gárdáját látta vendégül, és küldte haza egy sima hármassal. A Szerednyei FC – Irhóci FC mérkőzést későbbi időpontban rendezik meg.

Ukrán Kupa, 1. forduló:

Ungvári FC – Bukovina Csernyivci 2:0

Felkészülési mérkőzés:

Minaji FC – Vorszkla Poltava 4:2

Kárpátaljai megyei bajnokság, 1. forduló:

Borhalmi-Újdávidházai Medvigy FC – Nagyszőlősi FC 0:3

Ilosvai Buzsora – Polenai FC 3:0

Rahói Kárpáti – Huszti FC 3:3

Kopasz Gyula
Kárpátalja.ma