Ungvári pontszerzés a listavezető ellen, minaji vereség hazai pályán

Az ukrán harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő kárpátaljai csapatok közül az Ungvári FC szezonbeli első győzelmét követően ezúttal a listavezető ellen is pontot tudott szerezni, az Irhóci FC (Vilhivci) pedig zsinórban második vereségét szenvedte el. A másodosztályban szereplő Minaji FC hazai pályán kapott ki, a Huszti FC mérkőzését pedig elhalasztották.

A técsői járási Irhóci FC (Vilhivci) az előző fordulóban sima, ötgólos vereséget szenvedett hazai pályán a Zsitomir 2 gárdájától. A játéknap előtt az ötödik helyen álló és eddig hat pontot szerző máramarosiak szombaton a nyolcadik helyen álló Niva Ternopil 2 otthonában léptek pályára. A vendégek a 15. percben vezetést szereztek Mihajlo Sesztakov révén, de nem örülhettek sokáig, mivel a középkezdés után rögtön egyenlített a hazai gárda. A 26. percben a fordítás is összejött a Nivának, a 91. percben pedig végleg eldöntötték a három pont sorsát a ternopoliak. Az Irhóci FC újabb vereségével visszacsúszott a hetedik helyre, a következő fordulóban pedig a Skala 1911 ellen javíthatnak hazai pályán.

Az Ungvári FC az előző fordulóban szerezte meg első győzelmét, a Revera 1908 otthonában 5–1-es sikert arattak a megyeszékhelyiek. A szombati fordulóban a hibátlan mérleggel rendelkező listavezető, a Probij Horodenka látogatott a négy meccsen négy pontot gyűjtő, hetedik helyen álló ungváriakhoz. A hazaiak a 10. percben Antony Emere gójával előnyhez jutottak, de a vendégek a 28. percben már egyenlíteni tudtak. A második játékrészben több helyzet is adódott az ungváriak előtt, de nem sikerült megszerezni a győzelmet, bár a pontszerzés is bravúrnak mondható a feljutásra pályázó vendégek ellen. Az Ungvári FC a nyolcadik helyen áll jelenleg, a következő játéknapon pedig a sereghajtó Real Farmához látogatnak.

A másodosztályban szereplő kárpátaljai alakulatok közül a bajnokság A csoportjának sereghajtója, a pont nélkül álló Huszti FC Metaliszt Harkiv elleni mérkőzését elhalasztották. A husztiak legutóbb az Epicenter otthonában szenvedtek 5–2-es vereséget. A következő fordulóban a harmadik helyen álló Bukovina Csernyivci ellen szerezheti meg első pontjait a máramarosi gárda idegenben. A Minaji FC egy hete a Pogyillja Hmelnickij ellen gólnélküli döntetlent ért el hazai pályán. A játéknapon a szintén négy pontot gyűjtő Niva Ternopil ellen javíthatott volna mérlegén az Ung-vidéki gárda. A vendégek már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát: a 17. percben Kozak, a 32. percben pedig Galadej is betalált. Mivel több találat már nem született, sőt a 86. percben emberhátrányba is került a Minaji FC, a végeredmény maradt a 0–2. A hatodik pozícióban tartózkodó Ung-partiak legközelebb is hazai pályán lépnek pályára, az Epicenter látogat a Minaj Arénába.

Ukrán harmadosztályú labdarúgó-bajnokság, A csoport, 5. forduló:

  • Niva Ternopil 2 – Irhóci FC (Vilhivci) 3–1
  • Ungvári FC – Probij Horodenka 1–1

Ukrán másodosztályú labdarúgó-bajnokság, A csoport, 5. forduló:

  • Minaji FC – Niva Ternopil 0–2
  • Huszti FC – Metaliszt Harkiv – elhalasztva

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Nyitókép: zaf.org.ua