Vasárnap rajtol a megyei téli kupa
Február 9-én, vasárnap megkezdődnek a kárpátaljai megyei labdarúgó kupa küzdelmei. A mérkőzéseket négy helyszínen, az ungvári Avangard Stadionban, Szerednyén, a Munkács Futball Akadémia derceni bázisán és a nagyszőlősi Plasztmaszovik Stadionban rendezik.
A hagyományokhoz híven idén is a téli kupával veszi kezdetét a szezon. A megmérettetésre tizenhét csapat nevezett be, melyből hat utánpótlás együttes. A csapatokat három csoportba sorolták be. Az A csoport küzdelmeit Ungváron, a B csoport mérkőzéseit a munkácsi járási Dercenben és az ungvári járási Szerednyén rendezik, a C csoport találkozóira pedig Nagyszőlősön kerül sor.
A tavalyi szezon összes megyei trófeáját begyűjtő nagyszőlősi Szőlős FC felkészülési mérkőzéssel hangolt a szezonra, méghozzá a harmadosztályban szereplő Ungvári FC gárdája ellen. Az ugocsai együttes ötgólos találkozón szoros, 2–3-as vereséget szenvedett az Ung-partiak ellen.
Az első forduló párosítása a következő:
A csoport, Ungvár:
Ungvári Sportiskola U-17 – Ungvári Sportiskola U-16
Őrdarmai Lider (Sztorozsnica) – Minaji FC U-16
Medea-Nevickei vár FC (Felsődomonyai kistérség) – Kincsesi Sólyom (Homoki kistérség)
B csoport:
Munkács Futball Akadémia U-17 – Munkácsi SC (helyszín: Dercen)
Minaji FC U-17 – Técsői FC (helyszín: Szerednye)
Unggesztenyési Csillag-SPAR (Linci, Szerednyei kistérség) – Unggesztenyési Csillag FC (Linci, Szerednyei kistérség) (helyszín: Szerednye)
C csoport, Nagyszőlős:
Szőlős FC (Nagyszőlős) – Szőlős FC U-18 (Nagyszőlős)
Viski FC – Ilonokújfalui Csillag (Onok)
Ilosvai Buzsora – szabadnapos
Nyitókép: zaf.org.ua
Kopasz Gyula
