Véget ért a II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság 1. fordulója

November 18-án kezdetét vette a II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság. A teremfoci bajnokság idén második alkalommal kerül megrendezésre. Az első kiírást az ukrajnai háború miatt félbeszakították, így a Nagydobronyi FC lett a bajnok, megelőzve a riválisánál egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Beregvidék FC-t, akik a 7. fordulóban 6-3-ra kiütötték a későbbi bajnokot.

A legutóbbi kiírásban még tizenkét együttes részvételével zajlott a rangos futsal bajnokság, idén viszont csak hat gárda vághatott neki a tornának. A háború miatt sajnos sokkal kevesebb lehetőség nyílik a csapatok számára, hogy megmérettessék magukat, ezért is fontos, hogy elindulhatott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szervezésében az idei teremfoci bajnokság. A bajnokság mérkőzéseit péntek esténként rendezik a II. RF KMF egészség- és sportcentrumában.

Az első fordulóban a címvédő nagydobronyiak léptek elsőként pályára, akik kétgólos sikert arattak a beregszászi Rádiógyár együttese ellen. A második találkozón ötgólos kígyósi győzelem született a II. RF KMF gárdája ellen. A harmadik mérkőzést a nagybaktai Jobbpart FC fölényesen nyerte a beregszászi Spárta ellen, a tizenkét gólt hozó találkozón nyolccal rúgtak többet ellenfelüknél. A második fordulóban tízgólos mérkőzésen született döntetlen a nagydobronyiak és a Spárta összecsapásán. A főiskolások második vereségüket is elszenvedték, ezúttal a nagybaktaiak győzték le a házigazdákat. A kígyósiak második találkozójukat is kiütéssel nyerték, soros áldozatuk a Rádiógyár volt, akiket hét góllal küldtek padlóra. A kígyósiak százszázalékos teljesítménnyel vezetik a bajnokságot, megelőzve a szintén hibátlan nagybaktaiakat és a még veretlen, de már nem hibátlan nagydobronyi együttest.

A következő fordulóban Nagydobronyi FC–Kígyósi FC rangadót rendeznek, és az alsóházban is kemény összecsapásra kerülhet sor a Spárta és a II. RF KMF között. A beregszásziak párharcának a győztese közelebb kerülhet az élmezőnyhöz, míg a vesztes megerősítheti pozícióját a hátsó régióban. A nagybaktai Jobbpart FC a Rádiógyár együttese ellen növelheti pontjai számát.

Az 1. forduló eredményei:

Nagydobronyi FC – Beregszászi Rádiógyár FC 4-2

Kígyósi FC – II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 6-1

Nagybaktai Jobbpart FC – Beregszászi Spárta FC 10-2

A 2. forduló eredményei:

Beregszászi Spárta – Nagydobronyi FC 5-5

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola – Nagybaktai Jobbpart FC 3-5

Kígyósi FC – Beregszászi Rádiógyár FC 7-0

A bajnokság állása:

MérkőzésGYDVGólarányPont
1.Kígyósi FC220013:16
2.Nagybaktai Jobbpart FC        220015:56
3.Nagydobronyi FC21109:74
4.Beregszászi Spárta FC20117:151
5.II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (Beregszász)20024:110
6.Beregszászi Rádiógyár FC2002         2:110

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma