tokioi olimpia

Véget ért a tokiói olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.

A zárt kapuk mögött megtartott több mint kétórás program egy videós összeállítással kezdődött, melyben a játékokon történt eseményeket foglalták össze, majd Akisino japán herceg és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke foglalta el a helyét a lelátón.

A japán nemzeti lobogót négy olimpikon, egy fogyatékossággal élő modell, valamint egy orvos hozta be a stadionba, az ázsiai ország himnuszát pedig a több mint százéves múlttal rendelkező Takarazuka Operatársulat tagjai énekelték el a zászlófelvonás közben.

Ezután megérkeztek az arénába a 206 delegáció zászlói, élükön a göröggel és a japánnal. A magyart a Tokióban aranyérmes kajakos, Kopasz Bálint vitte. Újabb rövid videós összefoglalót követően a sportolók is bevonultak az Olimpiai Stadion küzdőterére. Természetesen mindannyian arcmaszkban, de jó hangulatban érkeztek az ünnepségre.

A program következő szakaszában látványos fényjátékkal és tűzijátékos kísérettel jelenítették meg az olimpiai ötkarikát a stadionban, majd a Tokyo Ska Paradise Orchestra zenekar adott koncertet egy-egy dal erejéig kiegészülve Szakamoto Kiu popénekessel, DJ Matsunaga lemezlovas-zeneszerzővel, valamint milet énekes-zeneszerzővel.

A zeneszámok közben többek között táncosok, gördeszkások, BMX-esek, valamint freestyle-futballisták mutattak be különböző mutatványokat a sportolók gyűrűjében.

Ezt követően az olimpia bölcsőjének, Görögországnak a himnusza szólalt meg, és felvonták a görög lobogót, majd sor került arra az eredményhirdetésre, amely a záróünnepségre maradt: a női és a férfi maratonfutás dobogósai ekkor kapták meg érmüket.

A nőknek Thomas Bach adta át a medálokat, és ebben segítségére volt Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke. Ezután mutatták be a NOB sportolói bizottságának újonnan megválasztott tagjait, majd pedig a tokiói önkéntesek munkáját köszönték meg.

A műsor következő része a „Megemlékezés pillanatai” címet kapta, melynek az volt a célja, hogy a stadionban zajló zenés-táncos előadás közben minden jelenlévő megemlékezhetett azokról, akik fontos szerepet játszottak az életében, de már nem lehetnek vele. Ezután japán különböző tájainak tradicionális táncait mutatták be videón, majd a modern időkben kialakult Tokyo Ondo már a küzdőtéren volt látható.

Az olimpiai himnusz hangjai közben leengedték az olimpiai lobogót, melyet aztán Koike Juriko tokiói kormányzó adott át Thomas Bachnak, aki pedig a 2024-ben rendező Párizs polgármesterének, Anne Hidalgónak nyújtotta át. Ezt követően a francia himnusz hangzott fel zászlófelvonással egybekötve, majd Párizs mutatkozott be röviden.

Hasimoto Szejko, a tokiói szervezőbizottság elnöke beszédében minden résztvevőnek és közreműködőnek köszönetet mondott „a pandémia kellős közepén” sikeresen lebonyolított játékokért. Külön köszöntötte az önkénteseket, akik „mindenki arcára mosolyt tudtak csalni a legnehezebb helyzetekben is”.

A mi útunk folytatódik, Tokió készen áll a paralimpikonok fogadására” – jelentette ki. Thomas Bach azt mondta, a tokiói játékokon részt vett sportolók a szolidaritás és a béke üzenetét közvetítették a világnak.

A pandémia kezdete óta rengeteg kihívással kellett szembe néznünk, de ezekben a nehéz helyzetekben ti, sportolók adjátok a reményt a világnak”– fogalmazott a NOB-elnök, aki szerint a tavalyról idénre halasztott esemény „a remény, a szolidaritás és a béke” olimpiája volt.

Kiemelte, a japánok nagyon büszkék lehetnek arra, amit elértek, mert – mint mondta – a mostani játékok példa nélküliek voltak, korábban még soha senkinek nem kellett elhalasztott olimpiát megrendeznie. Végezetül hivatalosan befejezettnek nyilvánította a játékokat, pár perccel később pedig kialudt az olimpiai láng.

A július 23-án kezdődött játékokon  – melynek mottója „United by emotions” (Érzelmek által egyesülve) volt – 206 nemzet több mint 11 ezer sportolója vett részt, Magyarország pedig hat arannyal, valamint hét-hét ezüsttel és bronzzal a 15. helyen végzett az éremtáblázaton. Tokió augusztus 24. és szeptember 5. között a paralimpikonokat látja vendégül.

Forrás: MTI/M4 Sport