Vereséggel kezdte a világbajnokságot Németország

A 2014-es világbajnok Németország Japán ellen kezdte meg a szereplést a katari tornán szerdán kora délután.

A mérkőzés esélyesének egyértelműen az európai csapat számított, és ennek megfelelően az első pillanattól kezdve magukhoz ragadták a kezdeményezést.

A német labdabirtoklási fölény ellenére az első nagy helyzetet a japánok alakították ki a 8. percben, amikor Ito beadásából Maeda lőtt a hálóba, azonban a játékvezető les miatt annulálta a találatot.

Az első félidő 32. percében a japánok kapusa a tizenhatoson belül buktatta Raumot, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A pontrúgást a Manchester City középpályása, Gündogan végezte el, és hidegvérrel be is lőtte azt.

A folytatásban szintén a németek akarata érvényesült. Havertz ugyan a 48. percben betalált, azonban a játékvezető Maeda góljához hasonlón az ő gólját is érvénytelenítette les miatt, így a csapatok 1-0-s állásnál vonultak a szünetre.

A második félidőt a Nationalelf kezdte jobban, és Gündögán révén a 60. percben kapufát értek el. Ezt követően Gnabry háromszor is megszerezhette volna a németek második találatát, azonban Gonda bravúros mozdulatokkal hárított.

A rengeteg kihagyott helyzet megbosszulta önmagát, és ugyan a 74. percben Ito megpattanó lövésénél Manuel Neauer még hárítani tudott, de egy perccel később Doan lövésénél már tehetetlen volt, így Japán egyenlíteni tudott.

A 83. percben jött a hideg zuhany: Itakura pimasz indítását követően a csereként beálló Asano bombázott a rövid felsőbe, és szerezte meg a vezetést hazája válogatottjának.

Mivel több gól már nem esett a mérkőzésen, így nagy meglepetésre Japán 2-1 arányban legyőzte Németországot az E csoport nyitómérkőzésén.

File József

Kárpátalja.ma