Verstappen magabiztosan nyerte az Amerikai Nagydíjat
Max Verstappen nyerte az Amerikai Nagydíjat Austinban, ezzel feltéve a koronát tökéletes hétvégéjére és ismét csökkentve a lemaradását a McLaren versenyzőivel szemben. Másodikként Lando Norris ért célba, aki nagyot csatázott a pozícióért Charles Leclerc-rel.
A szezon tizenkilencedik nagydíjának az austini hétvégét addig uraló (a sprintet és mindkét időmérőt megnyerő) Max Verstappen vágott neki a legkedvezőbb pozícióból.
Mellőle az egyik bajnoki rivális, Lando Norris indult, a harmadik helyről pedig Charles Leclerc, aki a Ferrarival közösen kockázatos taktikát választott: a lágyakon kezdték a versenyt.
A negyedik helyről George Russell, az ötödikről Lewis Hamilton indult, majd a listavezető Oscar Piastri jött, aki csak a hatodik rajtkockára állhatott fel a „szenvedős” időmérő után. Andrea Kimi Antonelli indult a hetedik, Oliver Bearman pedig a nyolcadik helyről.
A legjobb tízben két spanyol versenyző volt még benn, Carlos Sainz a Williamsszel és Fernando Alonso az Aston Martinnal.
Verstappen a rajtot is magabiztosan abszolválta, miközben Leclerc ki tudta használni a lágy gumik jelentette előnyt és maga mögé utasította Norrist, aki tehát veszített egy pozíciót. Nála is rosszabbul járt a honfitárs, Russell, akit Hamilton is Piastri is leelőzött.
Az első körökben Verstappen fokozatosan növelte előnyét Leclerc-rel szemben, akihez Norris egyre közelebb került, előzési pozíciót viszont nem tudott kialakítani.
Sőt, Leclerc néhány kör elteltével le is szakította magáról a McLaren versenyzőjét. A hetedik körben aztán Antonelli és Sainz került a figyelem középpontjába, amikor a spanyol egy bátor előzési kísérlet során kiforgatta ellenfelét.
Antonelli a mezőny végére került, de folytathatta a futamot, Sainz viszont feladta azt. A futamot ekkor virtuális biztonsági autóval szakították meg. A különbségek tehát nem tűntek el a versenyzők között.
Verstappen két és fél másodperccel vezetett Leclerc előtt, aki kettővel előzte Norrist, a legkisebb különbség ekkor Norris és az őt másféllel követő Hamilton között volt.
Ez a dinamika a tizedik kör után változott, amikor Norris ismét közeledett Leclerc-hez és fokozatosan távolodott Hamiltontól. Norris pár kör alatt fel is zárkózott ellenfelére, sőt a manőverezéssel is próbálkozott, Leclerc viszont védte a helyét, miközben Verstappen ezt kihasználva már hat másodperces előnyre tett szert.
Norris a huszonegyedik körben hajtotta végre az előzést, azt követően, hogy Leclerc több manővert is hősiesen visszavert és tartotta a második helyet.
Miután Norris előzött, Hamilton is támadásba lendült, és egy látványos próbálkozást követően Leclerc vele szemben is őrizte pozícióját, majd az élmezőnyből elsőként kiállt a boxba friss abroncsokért.
Verstappen ezalatt még tovább növelte az előnyét, és mikor Norris a második helyre lépett, már tizenegy másodperccel vezetett előtte.
Leclerc a kerékcsere után is remek tempót diktált és több előzést is végrehajtott az üldözőbolyban: a kilencedikrpl nagyon gyorsan feljött a hatodik helyre. Ezzel a sebességgel „simán” megtartotta a dobogós pozíciót is, Hamilton cseréje után ugyanis magabiztosan a csapattárs mögé jött vissza.
Sőt! Még Norris is megelőzte, akinek a kerékcseréje ismét lassabb volt az „átlagosnál” – bár Leclerc jó eséllyel a hiba nélkül is elért ért volna vissza a pályára. Norris viszont ezúttal gumielőnyben volt, ő ugyanis a lágyakon folytatta a versenyt, míg Leclerc a közepeseket használta.
Norris a harmincnyolcadik körre érte ismét utol Leclerc-t, aki újra magabiztosan védte pozícióját, mígnem riválisa rádióján közölte: a lágy gumiknak vége. Ezt követően pedig tempót is veszített, Leclerc növelni tudta előnyét.
Verstappen az élen eközben „nyugalmasan” menedzselhette a lágyakat: az ő tempója nem változott, előnyét nagyjából hat-hét másodperc körül tartotta Leclerc-rel szemben.
Miután visszahűtötte abroncsait, Norris a hajrában indított még egy támadást Leclerc ellen és a bajnoki küzdelemben fontos három egységért: a negyvenkilencedik körre ismét DRS-távolságon belülire csökkentette lemaradását.
Az ötvenkettedik körben pedig végre is hajtotta a manővert, a futam végén tehát Norris visszaszerezte a második helyezést.
A sorrend ezt követően már nem változott, vagyis Verstappen ért célba elsőként, újabb magabiztos győzelmet aratva, Norris lett a második a kései előzése után, Leclerc pedig látványos futama végén harmadikként ért célba.
Hamilton negyedik lett, Piastri csak ötödik, ezzel pedig Verstappennel és Norrisszal szemben is értékes pontokat veszített. Russell hatodikként futott be, Cunoda pedig hetedik lett. Nyolcadikként Nico Hülkenberg ért be, ő „nyerte” tehát a középmezőny versenyét. Pontot Bearman és Alonso szerzett még. A bajnokság szünet nélkül folytatódik a mexikói hétvégével!
Fotó: XPB
Forrás: m4sport.hu
