VIII. Székelyföldért Teremlabdarúgó Torna

Nyolcadik alkalommal szervezték meg a már hagyománnyá vált Székelyföldért Teremlabdarúgó Tornát december 8-10. között Diósdon. A sorsolás alapján a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola csapata a B csoportba került, ahol a következő csapatokkal játszott: „Zakkantak”, „Golimpiakosz”, „Cs-sprint”. Az első mérkőzést a „Zakkantak” csapatával játszotta a főiskolánk csapata, ahol 0:3 arányban győzelmet arattak.

A második mérkőzésben döntetlen eredmény született a „Cs-sprint” csapattal. A harmadik versenyen a „Golimpiakosz” csapat aratott győzelmet 1:2 arányban. Az eredmények alapján a Rákóczi-főiskola csapata kijutott a csoportból. Az egyenes kiesési szakaszban főiskolánk csapata a Millenium FC csapattal mérkőzött meg, s 1:3 arányban győzelmet aratott. Ennek köszönhetően csapatunk bekerült az elődöntőbe. Az elődöntőben a „Góbék” romániai csapattal mérkőztek meg diákjaink, ahol 6:0 arányban vereséget szenvedtünk. A székelyföldi kupát a „Góbék” csapat nyerte meg.

A dobogóért a Rákóczi-főiskola csapata a Marosvásárhelyi F. R. Ady csapattal mérkőzött meg. 8:5 arányban vereséget szenvedett, így főiskolánk csapata 4. helyen végzett.

Gratulálunk főiskolánk csapatának a 16 csapatos mezőnyben elért 4. helyezésért.

Vizáver Árpád,
a Rákóczi-főiskola csapatának felkészítő tanára