Vízilabda BL: győzött és továbbra is veretlen a Ferencváros

A Ferencvárosi TC hazai medencében 11:10-re nyert a szerb Novi Beograd ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája A csoportjában, ezzel három döntetlen után megszerezte első sikerét a 2021–2022-es kiírásban. A zöld-fehérek kapusa, Vogel Soma 62 százalékkal védett, így kulcsfigura volt a győzelemben, és a négy meccs óta tartó veretlenségi sorozat megőrzésében.

Az FTC-Telekom három iksz után megszerezte első győzelmét a Bajnokok Ligájában, a siker értékét pedig növeli, hogy ezt a nyáron felemelkedő, szerb válogatottakkal teletűzdelt Novi Beograd ellen érte el. Vogel Soma, a zöld-fehérek kapusa szombaton 71 százalékkal védett az OSC elleni bajnokin, most pedig 62 százalékkal hozta le a meccset, szinte lenullázva a szerbek félelmetes balkezesét, Dusan Mandicsot. A másik kapu előtt Nemanja Ubovics volt a főszereplő, aki parádés centerjátékkal négyszer köszönt be honfitársainak. Vámos Márton is kitett magáért, úgy lőtt hármat, hogy általában kapaszkodva lógott rajta valaki, ezek közül a harmadik ráadásul különösen emlékezetes volt: kiemelkedett a vízből, és lehalászott egy keresztpasszt, majd a kapuig tempózott, és Gojko Pijetlovics hóna alatt betuszkolta a labdát a kapuba. Az eredetileg szélső Dannyil Merkulov centerből lőtt akciógólja is ritkaságnak számít, de ezen a találkozón minden hazai játékos odatette magát a győzelemért. A csapatok 3:3-as első negyedet követően a másodikban is szoros harcot vívtak, de a zöld-fehérek innen már előnnyel, 7:6-os vezetéssel mehettek pihenőre.

Varga Dénes, a Fradi legrutinosabbja, parádésan osztogatta a labdákat, óriási mezőnymunkát végzett, gyakorlatilag hiba nélkül védekezett, és még a támadásokban is részt vett is, ha arra volt szükség. A Ferencváros tanult az előző három, döntetlenre végződő BL-meccséből, ugyanis ezúttal úgy hozta le a végjátékot kétgólos előnyből, ahogyan le kellett hozni. A harmadik negyed után 11:9-es magyar előnnyel folytatták a csapatok, majd a negyedik játékrészben Vogel Soma védett két nagyot, a zöld-fehérek támadásban lepörgették az órát, és az utolsó percre annyi kérdés maradt, hogy eggyel vagy kettővel nyernek. Végül eggyel, 11:10-re győzött Varga Zsolt együttese, amely továbbra is versenyben van a továbbjutást érő helyekért, s nem mellesleg továbbra is veretlen az idényben. A következő fordulóban a Barceloneta otthonába látogat az FTC.

A Bajnokok Ligája másik magyar résztvevője, az OSC Újbuda, a francia Olympic Marseille együttesét látja vendégül szerda este 19.00 órakor. Az OSC 7 pontjával a B csoport második helyét foglalja el jelenleg, a 9 pontos olasz Pro Recco mögött. A Marseille egy ponttal van lemaradva a magyar csapat mögött, a negyedik pozícióban. A csoportokból az első négy csapat jut tovább.

A 4. forduló eredményei:

Ferencvárosi TC-Telekom–Novi Beograd (szerb) 11:10

Jadran ST (horvát)–Radnicki (szerb) 9:8

Olympiakosz (görög)–Barceloneta (spanyol) 8:4

Dinamo Tbiliszi (grúz)–Brescia (olasz) 11:19

A csoport állása: 1. Olympiakosz 10 pont, 2. Brescia 10 p., 3. Barceloneta 6 p., 4. Novi Beograd 6 p., 5. Ferencváros 6 p., 6. Jadran 6 p., 7. Radnicki 1 p., 8. Dinamo Tbiliszi 0 p.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma