Vízilabda BL: győzött és továbbra is veretlen az FTC

A horvát Jadran Split elleni hatgólos sikerrel szerezte meg a Ferencvárosi TC férfi vízilabda-csapata a második győzelmét a LEN Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásában. A fővárosi zöld-fehérek ezzel továbbra is veretlenek, és továbbjutó helyen állnak csoportjukban.

A Bajnokok Ligája csoportkörében még veretlen zöld-fehér alakulat fontos három pont megszerzésének céljával ugrott vízbe. Hiába nem talált még legyőzőre, és szerzett bravúrpontokat, a találkozót megelőzően nem állt a nyolcas döntőbe jutást érő első négy hely valamelyikén, hiszen négy döntetlen mellett mindössze egy győzelmet aratott az ősz folyamán. A Jadran Split egy ponttal állt az FTC mögött, és a magyar együttest óvatosságra intő eredményt ért el a hétvégén: 14:11-re legyőzte a nála sokkal esélyesebbnek vélt Jug Dubrovnikot a Horvát Kupa döntőjében. Nem csak a Jadran nyerte meg hazája kupáját, hanem a Ferencváros is, akik a december 10-ei elődöntőben 14:10-re legyőzték a Vasast, a másnapi döntőben pedig 12:9-re a Szolnoki Dózsát (a szolnokiak az elődöntőben 15:11-re verték az OSC Újbudát).

Már a találkozó huszonötödik másodpercben betalált a Fradi: Molnár Erik centerezését pattintotta a kapuba Nemanja Ubovics. A lelátóról elképesztő támogatást kapott a Ferencváros, és az első negyed végére háromgólos előnyt építettek ki a hazaiak. Az egyre magabiztosabb előny tudatában a fiatalok is több játéklehetőséghez jutottak, így például Gábor Lőrinc és Nyíri Balázs, míg Fekete Gergő, Molnár és Vigvári Vendel már korábban is meghatározó szerepet töltött be. A térfélcsere előtt kapust cserélt a vendégek mestere, de az első lövést ő sem tudta hárítani, Vigvári rögtön felavatta, így a második félidő kezdetén már 9:3-at mutatott az eredményjelző.

A harmadik negyed nem úgy alakult, mint az első kettő, zárkózott a Jadran, de Luca Damonte és Vámos Márton egy-egy bombájával újra hattal vezetett az FTC. A záró negyedre visszacserélte kezdő kapusát a horvát mester, de már ez sem segített, a Ferencváros ellenállhatatlanul vízilabdázott, és a csapat nyolc játékosa is gólt szerzett. Kupagyőztesként és veretlenül zárta az őszt a Fradi, illetve a nyolcas döntőbe jutásra is megvan minden esélyük egy korábban még nem látott erősségű csoportból. A zöld-fehérek utoljára az olasz Pro Recco gárdájától szenvedtek vereséget a június 5-ei Bajnokok Ligája döntőben (6:9), és azóta ez volt a huszonnegyedik veretlen mérkőzésük.

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló:

Ferencvárosi TC Telekom – Jadran Split (horvát) 14:8

Brescia (olasz) – Olympiakosz Pireusz (görög) 8:7

Barceloneta (spanyol) – Radnicki (szerb) 13:7

A csoport állása: 1. Brescia 14 pont, 2. Olympiakosz 13 p., 3. Barceloneta 10 p., 4. Ferencvárosi TC 10 p., 5. Novi Beograd 7 p., 6. Jadran 6 p., 7. Radnicki 4 p., 8. Dinamo Tbiliszi 0 p.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma