10 furcsa esküvői szokás a nagyvilágból

Az esküvői szokások a világ minden táján izgalmasak. Lássuk, melyek ezek!

1. Menyasszony rablás – roma közösségek

A világ minden táján a roma közösségek évszázadok óta gyakorolják ezt a szokást, de hazánkban és a környező európai országokban is elterjedt ez a tradíció. Régen az erőszakkal elrabolt lányt 2-3 napig távol tartották családjától és jövendőbelijétől.

Valamikor ennek valószínűleg számtalan előnye volt, például a szülők elő tudták készíteni az esküvői vacsorát, míg a lányuk távol volt. Ma már a menyasszony rablás legtöbb néhány óráig tart a lagzi időszaka alatt és nem az esküvő előtt.

Manapság már az is divatba jött, hogy a vőlegényt rabolják el a dínom-dánom leple alatt, persze ezt is előre megszervezett módon.

Sőt, egyes Kis-Ázsia és Közép-Ázsia területén élő népeknél ez nemcsak népszokás, hanem valóságos brutalitális, ugyanis a menyasszonyokat valóban elrabolják a vőlegény elől, és nem adják vissza, az ara pedig kénytelen belenyugodni sorsába.

2. Állatokhoz feleségül menni – India bizonyos régiói

Az Indiában élő Santhal törzs úgy tartja, hogy a gonosz szellemeket azzal lehet csak kiűzni egy nőből, ha egy állattal házasodik össze. Ezért legtöbbször egy kutyával házasítják össze a kislányokat.

A jó hír az, hogy ez csak egy szimbolikus esküvő, és csak azért tartják, hogy kivédjék a gonosz szellemeket, így a lány tetszése szerint hozzámehet a későbbiekben a kiszemelt fiúhoz.

3. A menyasszony feketítése – Skóciamenyasszony.befeketites

Ha eddig úgy gondolták, hogy a legfurcsább skót tradíció a férfi szoknya, akkor ez most megváltozik. Egy régi skót hagyomány szerint ugyanis az esküvő előtt a menyasszonyt teljesen össze kell piszkolni minden büdös, undorító mocsokkal (lehet az kátrány, toll, hűtőszekrény maradék, tojások, szószok, stb.).

A menyasszony ismerősei és barátai teljesen váratlan módon rabolják el az esküvő előtt a lányt, és tetőtől talpig „befeketítik”. Ez a hagyomány két célt szolgál: egyrészt jó hangulatba kerül a társaság, másrészt a menyasszonnyal ezentúl nem fog ennél megalázóbb, befeketítőbb dolog történni egész életében, mint ez.

4. Felhizlalt menyasszonyok – Mauritánia

Míg nálunk minden menyasszony azon kínlódik, hogy minél csinosabb és soványabb lehessen a nagy napra, Mauritániában a nők keserves hízókúrába kezdenek, a hagyomány szerint ugyanis minél húsosabb a feleség, annál vonzóbb és annál sikeresebb a házasság.

Szegény menyasszonyt a törzs öregei árgus szemekkel figyelik, hogy betartja-e hízókúráját. Állítólag egy nap minimum 5 liter teve tejet és 4 kiló kölest kell megennie.

5. A széklet visszatartása – Malajzia egyes részein

Az Észak-Borneó-i Tibong törzs hagyományai szerint az esküvő előtti nappal az egyik legembertpróbálóbb kín kezdődik. Ekkor kell abbahagynia a fiatal párnak a székletürítést 72 órán át. A hagyomány szerint a házaspár semmilyen körülmények között sem végezheti el sem a kis-, sem a nagydolgot, ezért szinte teljesen megvonják maguktól az élelmet és a vizet.

A tibongok azt hiszik, hogy ha a pár ezt teszi, akkor hosszú és boldog életük lesz és nem lesznek halott gyerekeik. Egyetlen előnye azért mégis van ennek a szokásnak, hogy a párt ez a megpróbáltatás közelebb hozza egymáshoz.

6. Testfestés – India

Az indiai esküvők több napos ceremóniák, számos szertartással és népszokással. A „medihni” talán mindközül a legérdekesebb, ugyanis ez alatt a menyasszony kezeit és lábait gyönyörű, bonyolult mintákkal festik be.

A lényeg az, hogy a menyasszony hercegnőnek érezhesse magát és ezzel az életérzéssel tudja megkezdeni új életét.

7.Játék az érmékkel – Egyesült Királyság

A „Coin Game”-nek nevezett érmés játékot az esküvő utáni ünnepségen játsszák, vagyis a lagzin, amikor az ífjú pár a vőlegény szüleinek házába megy. Egy nagy tálba mindenféle érmék és tárgyak kerülnek bele, erre pedig vörösre színezett vizet öntenek.

Az ifjú pár sorra húznak ki érméket, vagy tárgyakat a tálból. Aki a legnagyobb összeget szedi össze vagy kihúzza a megadott tétel sorokat, az lesz a főnök az új családban!

8. A vendégek csókja – Svédország

A svéd esküvők igazán barátságosak, ugyanis a vendégeknek megengedett, hogy megcsókolják a menyasszonyt és a vőlegényt.

Ahogy elhagyja a menyasszony a termet (például a mosdóba megy), a vendég nők sorba állnak a vőlegény csókjáért. Ha a vőlegény hagyja el a szobát, a férfiak állnak sorba a menyasszony csókjáért.

9. Edények zörgetése – Franciaország

A franciáknak van egy különösen érdekes esküvői hagyománya, a „Chiverie”. Ennek során a barátok és rokonok megzavarják a már visszavonult párt hangos edénycsörömpöléssel, fémtárgyak ütésével.

Ettől a pár megijed, megszakítja addigi „elfoglaltságát” és esküvői öltözékben ki kell jöjjön, hogy a vendégek számára frissítőket és harapnivalókat biztosítson.

sepruatugras10. A seprű átugrása – Afroamerikaiak

A hagyomány eredete kicsit homályos, de az biztos, hogy az afroamerikai párok azért ugorják át a seprűt, hogy boldog életük lehessen együtt, mint férj és feleség.

A menyasszony és a vőlegény az esküvői ceremónia után szó szerint átugranak egy seprűt, ezzel szimbolikusan elsöprik a múltat, a korábbi aggodalmakat és felkészülnek az új kalandra.

Forrás: bien.hu