Tíz kevéssé ismert tény az első világháborúról

A XX. század két legnagyobb fegyveres konfliktusát mindig is nagy érdeklődés övezte. Az általános ismeretek mellett viszont minden történelmi esemény mögött rejlenek újdonságok, valamint politikai szempontból kevésbé lényeges, ám annál érdekesebb elemek. Jelen esetben az első világháború tartogat néhány kevésbé ismert tényt. Tudta például, hogy létezett a háborúban kisnövésű katonák speciális zászlóalja? És azt, hogy a semleges Portugália csapatokat küldött az antant számára? Gondolta volna, hogy több ezernyi kínai segédkezett a nyugati fronton?

Diplomáciai akadályok
A fegyveres konfliktus kirobbanása már a XIX. század óta lappangott, tekintve, hogy Ausztria-Magyarország 1878-ban a berlini kongresszuson jogot kapott Bosznia-Hercegovina okkupációjára, azaz katonai megszállására, mely addig a fokozatosan bomladozó Török Birodalom részeként működött. A balkáni térség a kiszakadó területek önállósodásával egyre komolyabb diplomáciai nehézségeket okozott, főként amikor 1903-ban a szerb palotaforradalom következtében az oroszbarát Karadjordevic I. Péter került hatalomra. A Monarchia számára egyre égetőbbé vált, hogy a Balkánon visszaszerezze befolyását, így az okkupációt követően az annexió lehetőségét helyezte kilátásba, mely által a területet államjogilag is magához csatolta.

A megvalósításhoz viszont diplomáciai megegyezésre volt szükség Oroszországgal, mely úgy tűnt 1908 szeptemberében, amikor a két külügyminiszter, Aehrenthal és Izvolszkij találkozott, hogy nem okoz nemzetközi problémát. A megegyezés szerint Ausztria-Magyarország támogatja az a kívánságot, hogy az orosz hadiflotta áthaladhat a Fekete-tenger szorosain, Oroszország pedig cserébe elfogadja az annexiót. A Monarchia nem késlekedett, október 6-án bejelentette az annexiót, ám Oroszország akadályba ütközött Franciaország és Nagy-Britannia személyében, hiszen a szorosok ügye nemzetközi vonatkozású. A délszláv ellenállás az annexiót követően addig fokozódott, míg 1914. június 28-án Gavrilo Princip meggyilkolta a trónörököst, Ferenc Ferdinándot. Nem véletlen, hogy a térség megkapta a „balkáni lőporos hordó” elnevezést.

A kisnövésű katonák speciális zászlóalja
A brit hadsereg magasságra vonatkozó minimuma a katonák esetében 5 láb és 3 hüvelyk volt, viszont a gyors haderő utánpótlás következtében több apróbb termetű férfit is besoroztak. A Kormányügynökség rekrutáló hivatala így elindított egy zászlóaljat, melyet a standard magasság alatt álló katonáknak alakítottak ki. A legtöbb alacsony besorozott a bányászok közül került ki, akik szakértelmükkel hozzájárultak a nyugati fronton történő gyors alagútépítési munkálatokhoz. A háború közepén már nem volt könnyű fenntartani ezt a különleges zászlóaljat emberi erőforrás szempontjából, fokozatosan el kellett fogadniuk az átlagos magasságú férfiakat kötelékeikben, tulajdonképpen 1916-ra az elképzelés kudarcot vallott.

Focisták a fronton, a nők a futballpályán
Az angol Labdarúgó Szövetség az 1914/15-ös szezonnal felfüggesztette a további játékokat a sorozás következtében, mely olyan mértéket öltött, hogy már amatőr játékosok sem igazán álltak rendelkezésre, így nőkkel helyettesítették a hiányos létszámot. A lőszergyárakban dolgozó nők futballcsapatokat alapítottak és meccseket szerveztek a rivális gyárakkal szemben. Az esemény vonzotta a közönséget és számos mérkőzést a profi klubok stadionjaiban játszottak le. A béke elérkeztével az asszonyok visszatértek a korábbi életvitelükhöz, sőt 1921-ben ki is tiltották őket a Labdarúgó Szövetség pályáiról.

A semleges Portugália csapatokat küld
Ahogy más semleges országok, úgy Portugália is neheztelt a német tengeralattjáró-támadások miatt, melyek sokszor a portugál kereskedelmi hajókat érték. Egy másik feszültségi faktor volt a kis ibériai ország aggodalma, hogy a német haderő bevonul afrikai gyarmataiba, Mozambikba és Angolába. 1916 márciusában Németország fenyegetően lépett fel Portugália ellen, az afrikai határok megerősítésével és az óceánon zajló folyamatos járőrözéssel. A mediterrán állam a szövetségesek oldalára állva haderőt küldött a nyugati frontra, mely két éven át kemény harcokat vívott a német féllel.

Az állóháború orosz felszámolása
A nyugati front a háború második felétől véres állóháborúkba torkollott, mely lényegében egyik fél irányába sem döntötte a mérleg nyelvét, ellenben rengeteg áldozatot követelt. Változást az orosz tábornok Bruszilov offenzívája hozott 1916-ban közösen brit és francia szövetségeseivel a Somme-folyó térségében. Új taktikája szerint egy nagyobb területen rohanták le az ellenséget, a fő támadási irányt elterelve, így az ellenfél nem tudta pontosan, hogy hová is szállítsa az erősítést. Maga az elképzelés és a támadás gyakorlati része működőképes volt, ám Bruszilov taktikája az élelmiszer-utánpótlás hiányán elbukott.

Járulékos veszteség: a legnagyobb brit vonatkatasztrófa
1915. május 22-én egy hadsereget szállító, Gallipoliba tartó vonat belerohant egy álló mozdonyba Gretna Green közelében. A tragédia tovább fokozódott pár pillanattal később, amikor az éppen érkező Glasgow expressz a két jármű roncsaiba ütközött, majd az egész helyszínt elöntötte a tűz és lángolni kezdett. Nagyjából 226 ember vesztette életét, ebből 216 katona volt, továbbá 246 személy súlyosan megsérült. A katasztrófa két vasutas figyelmetlenségéből adódóan következett be, akiket gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában bűnösnek találtak.

Japán támogatás Nagy-Britanniának a Mediterráneumban
Az 1914 előtt köttetett brit-japán szövetség elsősorban arra irányult, hogy Nagy-Britannia rendelkezzen egy biztos támasszal ázsiai gyarmatait illetően, valamint felhatalmazták egymást, hogy kínai és koreai érdekeiket óvva mindketten őrködhessenek a térség felett. A háború kirobbanásakor a japánok a Csendes-óceánon a német félre támadtak, valamint Kínával szemben is fenyegetően léptek fel. 1917-ben a britek felkérték Japánt, hogy erősítésként kísérjék csapataikat a Mediterráneumban, ahol folyamatosak voltak a szövetséges hatalmakat érő német és osztrák tengeralattjáró-támadások. A távol-keleti partner Máltáról a britek segítségére sietve kíséretet biztosított a hadi és a kereskedelmi hajóknak, illetve mentő és kereső szolgálatot is nyújtott a torpedótalálatot ért járművek legénységének.

Kínai önkéntesek a nyugati fronton
A csaták erőszakos és taktikai mivoltán túl kevésbé érdeklődik a hallgatóság a háttérmunkáról, mint például a fegyverek vagy a lövészárkokban található homokzsákok megtöltéséről. Ezen munkák pedig elengedhetetlen szerepet töltöttek be a harcoló katonák számára. A britek által toborzott kínai önkéntesek, akiket a britek és a franciák csak kulimunkásként emlegettek, hatalmas nagy segítségnek bizonyultak. Sokan közülük életüket vesztették a vonalak mögött, ám nem a harci cselekményeknek, hanem a tomboló spanyolnáthának köszönhetően.

A békekötés pontos dátuma két héttel későbbre tehető
A hivatalos álláspont szerint a konfliktus 1918. november 11-én ért véget, ám ez az állítás csupán részben igaz. Európában valóban ekkor köszöntött be a béke, ám a gyarmatokon, Afrikában erre még két hetet kellett várnia a lakosságnak és a katonáknak. Ebben a 14 napban a német parancsnok, Paul von Lettow-Vorbeck nemzeti hőssé vált, mialatt Kelet-Afrikában a britek ellen kegyetlen gerillaakciókat folytatott. Novemberben bevonult a portugál gyarmat, Mozambik területére, majd nagyjából 3000 fős seregével éppen Dél-Rodéziába (a mai Zimbabwe) készült, amikor értesült az európai békekötésről.

Kipling ironikus megbízatása
„A nagy háború egy katonája, akit csak az Isten ismer” – írta Rudyard Kipling, Nobel-díjas író a britek Whitehallban található katonai emlékművére, a Cenotaphra, mely Sir Edwin Lutyens építész munkája. A találó szavakhoz saját szomorú élménye is hozzájárulhatott, ugyanis az író fiát szintén besorozták, annak ellenére, hogy gyengénlátó volt. 1915-ben életét vesztette a franciaországi Loos térségében zajló ütközetben, testét pedig sosem találták meg.