Törley

139 évvel ezelőtt jegyezték be a Törley pezsgőgyárt

A Törley pezsgők története 139 évre nyúlik vissza. Nyitottan az újdonságokra a Törley-gyár a századfordulóra az ország legkorszerűbb pezsgőgyára lett, a millenniumi kiállításon pedig már a császári és királyi udvari szállítók címet viselte. A Törley József által megalkotott pezsgő nemzetközileg is elismert lett, mindez köszönhető a kiváló minőségnek és az alapító kreatív reklámeszközeinek. Mára a vállalat évi 10-12 millió palack eladására képes. 

Törley József 1858. január 10-én született Csantavéren, ő volt az egyik fiú a családban, aki szakított a rokonságára jellemző tradíciókkal, és nem katonai pályát választott. Élete során lehetősége adódott, hogy külföldön dolgozzon, ahol sikeresen elsajátította a pezsgőkészítés legfontosabb jellemzőit. A megszerzett tudást először Franciaországban, Reims városában kamatoztatta, ahol sikeresen létre tudta hozni az első cégét. Később Magyarországon, egészen pontosan Budafokon (akkori Promontorban) folytatta pezsgő életét. A vállalatot hivatalosan 1882. augusztus 1-jén jegyezték be a cégbíróságon Törley és Társa néven.

A kitűnő pezsgőkészítéshez a megfelelő klíma és talaj elengedhetetlen. Magyarországon, Etyeken és környékén talált Törley József olyan talaj- és éghajlati adottságokat, amelyeket  megfelelőnek tartott a pezsgőkészítéshez. A termék gyártását pedig Budafokon végezték, mivel ez a térség biztosított olyan mészkőbe vájt hűvös pincéket, ahol télen-nyáron változatlan hőmérsékleten érlelték és tárolták a pezsgőt.

Törley József nemcsak üzletembernek, de szakembernek is kiváló volt. Gyárát és a pezsgőgyártási technológiáját folyamatosan fejlesztette.

„Nagy szorgalom és kitartás mellett sikerült nekem az eddig ismert champagne-i pezsgőboroknál sokkal kitűnőbbet előállítani” – vetette papírra e mondatot Törley József 1882-ben, amikor elhatározta, hogy a franciaországi Reimsben szerzett ismereteit Magyarországon kamatoztatja.

A hatalmas kitartásának és odaadásának meglett az eredménye, hiszen a gyára a 20. századra az ország legmodernebb pezsgőgyárává vált. A századforduló idején Magyarországon a Törley pezsgő szinte minden egyes vendéglátóhelyen megtalálható volt.

Fontos kiemelni, hogy ebben az időszakban azon kívül, hogy rengeteg helyen jóízűen fogyasztották, a minőségét számos díj formájában is elismerték, ilyen volt többek között az Országos Iparegyesület aranyérme is. Az uralkodói család is kellően elismerte a gyár tulajdonosát, ugyanis Ferenc József császár nemesi címet és csantavéri előnevet adományozott Törley Józsefnek 1896-ban.

Az 1900-as években a márkát már nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközileg is ismerték. Ezekben az években évi kétmillió palackot adtak el világszerte.

A második világháborús harcokból a Törley-gyár sem maradt ki, ugyanis egy bombatalálat érte a főépületét. Ezt követően a vállalat nem volt képes a háború előtti időszak termelési eredményeit produkálni, az országon belüli államosítások miatt.

A Törley Pezsgőpincészet mindenkori termelési csúcsa az 1980-as évekre tehető, amikor évente nagyságrendileg 30 millió palack pezsgő került ki a hazai pezsgő fellegvárából.

Az akkori szovjet és NDK–NSZK export mellett Ausztria és más nyugati országok is a felvevőpiac részét képezték.

A nemzetközi hírnevét annak köszönheti, hogy legalább akkora figyelmet fordítottak a példátlan pezsgők előállítására, mint a termékek reklámozására. A cég az alapításától kezdve mindig is közismert volt a kreatív reklámeszközeiről: rengeteg plakáttal, feliratokkal ellátott gépjárművekkel, menükártyákkal és számolócédulákkal találkozhattunk az idők során.

Elsőként mutatkoztak meg a televízióban reklámspotok formájában, ami akkora sikert ért el, hogy nem sokkal később megjelent a cég első reklámfilmje is.

A Törley pezsgőgyár 2013-tól borokat is előállít, és a mai napig tartja piacvezető pozícióját Magyarországon.

Forrás: hirado.hu