62 éve mutatták be az első Barbie babát

Szerző: | 2021.03.09., 19:58 | Színes

Forrás: history.com

Napjainkban is Barbie egyike a legkelendőbb divatbabáknak. A baba a mai napig jelentős bevételi forrása a Mattel Inc. játékgyártó cégnek. Az első Barbie megalkotója egy amerikai üzletasszony, Ruth Handler, akit egy német baba, a Bild Lilli ihletett meg. Barbie több mint hatvan éve a játékpiac fontos része, több vita és per témája.

1959. március 9-én mutatták be az első Barbie babát. Bemutatása óta pedig töretlen a sikere, kislányok millióinak leghőbb vágya egy Barbie baba. Sokan kritizálják, még többen imádják, de megjelenése óta ő „a játék babák királynője”.

Ruth Handler játék közben figyelte lányát, aki papír babákkal játszott. Észrevette, hogy lánya gyakran tulajdonít felnőtt szerepeket a babának, holott abban az időben a legtöbb babát gyerekekről, csecsemőkről mintázták. Ekkor született meg a gondolat, hogy felnőttet ábrázoló babákat kéne gyártani. Ötletét megosztotta férjével is, a Mattel cég társalapítójával, de az ötlet sem a férje, sem a cég igazgatójának tetszését nem nyerte el.

A Barbie babák elődje

Egy 1956-os európai út során, amit gyermekeikkel, Barbarával és Kennethtel tettek, Ruth rátalált egy német játékbabára, a Bild Lillire. A felnőtt alakú Lilli baba pont olyan volt, mint amilyen Handler képzeletében megjelent, ezért vett belőle hármat. Egyet a lányának adott, a többit pedig elvitte a Mattelhez. A Lilli baba egy népszerű képregényhősön alapult, akit Reinhard Beuthin rajzolt.

Lilli babát 1955-ben hozták forgalomba Németországban, és habár eredetileg nem gyerekjátékként került a polcokra, hamar kelendő lett a kislányok körében, akik élvezték, hogy számos különböző ruhába lehetett öltöztetni.

Az Amerikai Egyesült Államokba való visszatérése után Handler elkezdett dolgozni a baba dizájnján a tervező Jack Ryan közreműködésével. A baba új nevet kapott: Ruth lánya után Barbie lett. Debütálása a New York-i American International Toy Fairen zajlott 1959. március 9-én. Ezt a napot azóta a Barbie hivatalos „születésnapjaként” emlegetik.

Az első Barbie tinédzser divatmodellként került forgalomba

Az első Barbie baba zebracsíkos úszódresszt hordott, és lófarokba fogott frizurája volt. Két verzióban volt kapható: szőke és barna hajjal.

A baba, mint tinédzser divatmodell került forgalomba, a ruháit a Mattel divattervezője: Charlotte Johnson kreálta. Az első Barbie-kat Japánban gyártották le, a ruháikat is ott varrták. Az első évben körülbelül 350 000 darabot adtak el.

Ruth Handler számára fontos volt Barbie felnőtt megjelenése annak ellenére is, hogy a piaci kutatások kimutatták, jó pár szülő volt elégedetlen a baba keblei miatt, amelyek a játék testarányait tekintve határozottan egy felnőtt nőéhez hasonlók voltak.

Húsz évig a Mattel semmit sem változott a babák alakján, azonban évente a divatirányzatokhoz igazította azok öltözködését, illetve sminkjét is.

A kilencvenes évektől viszont egyre több szó esett a testképzavarokról. A Mattel erre 1998-ban piacra dobta az új Barbie-t: amelynek a melle kisebb, a dereka szélesebb, a csípője keskenyebb lett, a lába kevésbé formás, a haja természetesebb árnyalatú.

A nagy áttörést végül a 2016-os Normal Barbie vagy Curvy Barbie kollekciója hozta el. A Mattel négyfajta testalkatot, nyolc különböző bőrszínt, 14 arcformát és 18 szemszínt tett elérhetővé.

A különleges alkalomból Barbie a Time címlapján szerepelt egyértelműen megszólítva a világot, miután a következő kérdést intézték a társadalomhoz: „Most már befejezhetjük a testem kibeszélését?”

Az újításoknak viszont nem mindenki örült. Több gyűjtő is tiltakozott a változtatások ellen, azt hangoztatva, ha reális külsejű nőt akar látni, akkor belenéz a tükörbe. A gyakrabban felmerülő szempont viszont az, hogy a régi, extrémebb idomú babákra tervezett ruhák nem adhatók fel az új, természetesebb testarányú babákra. Márpedig Barbie ideális világában a több rend ruha legalább olyan fontos, mint maga a baba – olvasható a HVG cikkében.

Az évek során önálló személyiséget is alkottak a babának

Barbie teljes neve Barbara Millicent Roberts. Az 1960-as években a Random House által kiadott regénysorozatban a szüleit George és Margaret Robertsként nevezik meg Willowsból, Wisconsin egy képzelt városából. Vőlegénye az 1961-ben megjelent Ken (Ken Carson).

Barbie-nak több mint negyven háziállata volt eddig, köztük kutyák, macskák, lovak, egy pandamackó, egy oroszlánkölyök és egy zebra is.

Rózsaszín kabriókat, utánfutókat és dzsipeket, lakókocsikat és hajókat is beleértve sokféle járművet birtokolt. Ezenfelül van pilótaengedélye és kereskedelmi repülőgépet is tud vezetni, amellett, hogy többek között légiutas-kísérő, rendőr, farmer, mesterszakács, filmrendező, autóversenyző és paleontológus is volt. Barbie karrierjeit változatosra tervezték, hogy megmutassák, a nők sokféle szerepet képesek felvenni az életben.

A Mattel Barbie sok társát is megalkotta, így a spanyol Teresát, a barna hajú Whitney-t, az 1963-ban megjelent Midge Hadley-t, a fekete bőrű Christie-t és Stevent (Christie barátját) és az ázsiai Marinát. Családtagjai közé tartozik a tinédzserkorú Skipper, a tíz év körüli ikrek, Stacy és Todd, valamint a kisgyerek Shelly.

17 ezer dollárért kelt el egy Barbie baba

A Mattel felmérése szerint százezernél is több aktív gyűjtője van a Barbie babáknak. A gyűjtők 90 százaléka nő, általában negyven év körüliek, és évente körülbelül húsz darab babára tesznek szert.

A kezdetben előállított Barbie babák a legdrágábbak a különböző árveréseken. Míg az eredeti Barbie-t 1959-ben három dollárért árusították, addig egy 1959-ből származó, illatos dobozba csomagolt babáért 2004-ben 3552 dollárt fizetett ki valaki egy aukción. De ez még mindig semmi, ahhoz képest, hogy 2006-ban, Londonban ugyancsak egy árverésen 17 000 dollárért kelt el egy 1965-ös egyedi kollekcióból származó Barbie – olvasható a Szatmár.hu honlapján.

Barbie babákként születnek újjá a történelem inspiráló női

A világmárkává vált Barbie a vállalat missziójának tükrében 2018-ban újabb babákkal bővítette kollekcióját. A történelem során ismertté vált sikeres nőket életre keltő babákat dobott piacra. 2018-ban mutatták be a Frida Kahlo, Katherine Johnson és Amelie Erhar Barbie változatát. Azóta pedig már újabb személyiségekkel bővült a kínálatuk, többek között Sally Ride-dal, Ella Fitzgeralddal és Elenor Roosewelttel.

Forrás: hirado.hu

Pin It on Pinterest

Share This