850 hrivnya egy eldobott csikkért?

Bírságot vezetne be a kuka mellé dobott cigarettavégekért, cukorkás papírokért és egyéb szemétért parlamenti képviselők egy csoportja.

A javaslatot több frakció képviselői közösen nyújtották be, ezért jók az esélyei annak, hogy a honatyák végeredményben megszavazzák a sajtó által szemétellenes törvénynek elkeresztelt jogszabályt. Ha azonban jelenlegi formájában, tehát módosítás nélkül fogadják el a törvényt, úgy a szabálysértésen kapott személy akár 850 (!) hrivnyát is fizethet egyetlen eldobott csikkért a jövőben. Azokra, akik az építési hulladéktól nem a kijelölt szeméttelepen, hanem a települések határában szabadulnak meg, 1700 hrivnyáig terjedő büntetést szabhatnának ki.

A hírek szerint a törvénytervezetet jegyzők más országok gyakorlatát figyelembe véve dolgozták ki a jogszabályt. Mint emlékeztetnek, a világ egyik legtisztább városának tartott Szingapúrban 650 dollár bírság jár az eldobott cigarettavégért, Londonban pedig 160 dollárnak megfelelő büntetés róható ki az utcán landoló csikkért.

Az ukrajnai jövedelmekhez képest irreálisan magas büntetési tételek mellett a jogszabállyal szembeni legsúlyosabb érv jelenleg az, hogy a várható bevétel arra késztetheti majd a rendőröket, hogy lesben álljanak a kukák mellett a gyanútlan állampolgárokra vadászva.

zzz

Kárpátalja