A körömrágás veszélyei

A körömrágásról nem csak azért fontos leszokni, mert csúnya szokás, és rémesen néznek ki tőle a kezeink. Egészségünknek is sokféle módon árthatunk vele.

Fertőzések

A körömmel együtt sokan a bőrt is rágják, és ha bármelyikből túl nagy darabot harapnak le, a körömágy érzékeny bőre megsérülhet, szabad utat engedve a baktériumoknak és egyéb kórokozóknak, amelyekből a szánkban, illetve a nyálunkban többféle is található. A begyulladt körömágy nemcsak csúnyán kivörösödik, de igen fájdalmas is tud lenni. A nyál ráadásul kiszárítja a bőrt, így ha nem gyullad is be a körömágyunk, mindenképpen szálkás, érdes lesz.

Betegség

Kezünkre, ujjainkra rengeteg kórokozó tapad a mindennapokban még akkor is, ha rendszeresen mossuk. Ha pedig rágjuk a körmünket, akkor ezek mind-mind a szánkba, onnan pedig a szervezetünkbe kerülnek, nem beszélve a köröm alatt megtelepedett gombákról, baktériumokról. Így nagyon egyszerűen elkaphatjuk például a náthát, az influenzát, de akár egy komolyabb gyomorfertőzést is.

Benőtt köröm

A rágás felsérti a köröm és a bőr sejtjeit, ami miatt benőhet, vagy épp eldeformálódhat a körmünk, sokszor olyan mértékben, hogy azon kizárólag manikűrös tud már érdemben segíteni.

Pattanások, szemölcsök

Ha testünkön fertőző szemölcsök vannak, akkor hamarosan az arcunkra és a nyakunkra is jutni fog belőlük, ha rágjuk a körmünket – ez pedig egyáltalán nem szép látvány. Ez is egy újabb ok, hogy feladjuk ezt a rossz szokásunkat.

Fogproblémák

A rendszeres körömrágóknál sokkal gyakoribbak az íny-, illetve fogbetegségek is, mivel a fog felszínét nagy mértékben károsítja a „rágcsálás”, és az ínygyulladásra is hajlamosabbá tesz.

Herpesz

Az ajakherpesz a körömágy bőrét is megfertőzheti, sőt afféle ördögi kört kialakítva afertőzésa körömágyból újra visszakerülhet a száj környékére.