A legrangosabb amerikai újságírói díj névadója

Szerző: | 2015.05.10., 14:23 | Színes

Pulitzer József

1917 óta évente kiosztásra kerül az Egyesült Államok legrangosabb újságírói elismerése, a Pulitzer-díj, melyet amerikai napi-, illetve hetilapok zsurnalisztái vehetnek át az újságok vagy a hírügynökségek által megjelentetett cikkekért, jelentésekért, fényképekért. Kevesebben tudják viszont, hogy e díj névadója is egy tengerentúlra szakadt hazánkfia, a néhai Pulitzer József (angolul: Joseph Pulitzer), aki nem egy magyarhoz hasonlóan, „a korlátlan lehetőségek hazájában” építette fel karrierjét.
Édesapja, Pulitzer Fülöp makói terménykereskedő és édesanyja, a pesti születésű Berger Elize házasságából nyolc gyermek született, de csak négyen érték meg a felnőttkort. Az utóbbiak egyike volt az 1847. április 10-én született József, aki Makón jött világra, ám középiskolai tanulmányait – családjuk Pest-Budára való felköltözése után – már a magyar fővárosban végezte el. Édesapja 1858-ban bekövetkezett korai halála után azonban családjuk elszegényedett.
A fiatal felsős gimnazista József – gyenge szervezete és rossz látása ellenére – kezdetben katonai pályáról álmodott, s édesanyja akarata ellenére, 1864-ben, tizenhét évesen az Észak és Dél polgárháborúját vívó Egyesült Államokba vándorolt, hogy az unionista (északi) hadsereg katonájaként vegye ki a részét a fegyveres küzdelemből. (Megjegyzendő, hogy míg az Egyesült Államok egységéért és a rabszolgaság eltörléséért több száz magyar emigráns öltötte magára az északiak kék uniformisát, addig az ültetvényes rabszolgaságot konzerválni akaró, az unióból kiváló és az Amerikai Konföderált Államokban egyesülő déli tagállamok haderejében mindössze négy (!) egykori hazánkfia szolgált.) Pulitzer a főleg német kivándorlókból álló, de sorai közt sok magyart is egyesítő 1. Számú Önkéntes Lincoln-lovasezred harcosaként vitézkedett az 1865 májusában északi győzelemmel véget ért polgárháború záró szakaszában. A harcok elülte után viszont, június 24-én az ezredet leszerelték, az ifjú magyar lovaskatonát pedig obsitolták, akiben csak ezt követően ébredt fel az érdeklődés az újságírás iránt.
Az északi államok közé ékelődő, de a Délhez tartozó Missouri államban, a Missouri és a Mississippi összefolyásánál fekvő városban, St. Louisban telepedett le, munkába állt a német nyelvű Westliche Post című lapnál, miközben a politikai életbe is belekóstolt: a Republikánus Párt tagja lett, s ennek színeiben indulva, bejutott az állam törvényhozásába. Szépen keresett, és 1872-ben, 3000 dollárért megvásárolta újságát, így laptulajdonossá vált, majd megvette a város angol nyelvű lapját, a St. Louis Dispatch-et is, s a két sajtókiadványt összeolvasztva, megalapította a St. Louis Post-Dispatch-et, mely ma is a város napilapjaként működik. Időközben az egykori önkéntes északi katona beleszeretett a kérészéletű Amerikai Konföderált Államok volt elnökének, Jefferson Davisnek az unokahúgába, Kate Davisbe, akit feleségül is vett, s akitől öt gyermeke született.
Házasságával rokoni kapcsolatba került a gazdag déli földbirtokosokkal. Ám lapjában mégis a kisemberek bajnokaként lépett fel, amúgy is indulatos természetű egyéniségként nemegyszer igen keményen fogalmazott, felfuttatta újságját, majd 1883-ban – 346 ezer dollárért – megvásárolta az addig veszteségesen működő New York-i New York World című napilapot, melyet teljesen megújított, s egy évtized alatt 15 ezerről 600 ezerre növelte a példányszámát. Így az újság a korabeli Amerika legnagyobb példányszámú lapja lett, melynek népszerűsége csak utódai keze alatt csökkent le.
Pulitzer az emberekre, a botrányokra és a szenzációkra összpontosított. Ez a fajta újságírás – továbbfejlődve – ösztönzőnek bizonyult a demokrácia és a sajtó fejlődése szempontjából. A politikai botrányok kipattintása, a gazdasági visszaélések, korrupciós ügyek leleplezése növelte a civil társadalom befolyását a gazdasági és a közéletre, s új, jobb jogszabályok megalkotására ösztönözte a törvényhozást. Élete vége felé a laptulajdonos így foglalta össze számunkra, ma élő újságírók számára is megszívlelendő hitvallását: „Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel, vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes, és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, amely nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldos lelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a Köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek kezében lesz.”
De térjünk is vissza élete legtermékenyebb évtizedéhez, az 1880-as évekhez… Több éves sajtókampányt folytatott azért, hogy összegyűljön az Egyesült Államok egyik jelképévé vált New York-i Szabadság-szobor talapzatának elkészítéséhez szükséges összeg. S ezzel óriási szerepet játszott abban, hogy 1885-re – közadakozásból – egybe is gyűljön a pénz. A következő évben – amikor az immár világhírű Munkácsy Mihály az USA-ba látogatott – kulcsszerepet játszott a nagyszerű magyar festőművész amerikai útjának megszervezésében, s megérkezésekor – angol nyelvű újságjában – „Éljen Munkácsy Mihály!” magyar nyelvű felirattal köszöntötte képzőművészetünk óriását, aki felkérésére hitvese portréját is megfestette. Mintegy esztendő múltán pedig leszerződtette a bájos és roppant tehetséges tényfeltáró újságírónőt, Nellie Bly-t, aki tökéletesen alakítva egy elmeháborodott lány szerepét, bejutott a Blackwell-szigeti (ma: Roosevelt-sziget) női elmegyógyintézetbe, és hatalmas közfelháborodást keltő, kellő következményeket eredményező cikksorozatban tárta ország-világ elé az intézet tagjai által a kiszolgáltatott nők sérelmére elkövetett erőszakos cselekményeket.
A következő évtizedben jelentős újítással lepte meg olvasóit: a világon elsőként színes képregényeket kezdett megjelentetni lapja hasábjain. Ezek első darabja Richard F. Otcault 1895-ben kiadott Sárga kölyök c. képregénye volt, s e műfaj olyan gyökereket eresztett, hogy máig is él. Időközben erősen foglalkoztatta a gondolat, hogy elérje egy újságíró-képző intézet létrehozását, ahol hivatásukat magas szinten űző zsurnalisztákat lépezzenek. 1892-ben fel is vetette a kérdést Seth Low-nak, a New York-i Columbia Egyetem elnökének, s anyagi támogatást is ígért a terv megvalósításához, ám elutasító választ kapott. Egy évtized múltán az egyetem új elnöke, Nicholas Murray Butler már több fogékonyságot mutatott a terv iránt, ám Pulitzer már nem élhette meg az újságíró-iskola megalapítását. Élete végét megannyi egészségügyi probléma keserítette meg: teljesen megvakult, súlyos depresszióba esett, és roppant érzékennyé vált az erős hangokra. Többször is próbálták kezelni, ám ezek nem vezettek eredményre, szinte megváltás volt számára, amikor 1911. október 29-én, a dél-karolinai Charleston kikötőjében horgonyzó jachtján véget ért földi élete.
Végakaratában kétmillió dollárt hagyományozott a Columbia Egyetemre régi álma, az újságíróképző megvalósítására, s 1912-ben megnyitották a Columbia Egyetem Újságíró Felsőiskoláját, mely ma is a Föld egyik legtekintélyesebb újságíróképző intézete, s 1917 óta évről évre kiadja az ugyancsak a nagy magyar laptulajdonos végakaratának megfelelően létrehozott Pulitzer-díjat. (Forrás: Wikipédia)

Lajos Mihály

Pin It on Pinterest

Share This