A Nagy Családi Vetélkedő döntője

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete immáron sokadik alkalommal rendezte meg a Nagy Családi Vetélkedőt, amelynek döntőjérea július 15 -17-ei hétvégén került sora Vadvölgy panzióban.

A hétvégét Kurmai István és felesége, Szilvia tette számunkra érdekessé és emlékezetessé. Péntek este szórakoztató játékok segítségével ismerkedtünk meg egymással: a végére mindenki tudta a másiknevét és az egyéb fontos dolgokat. Elmondtuk, milyen lelkülettel érkeztünk, és mit várunk a hétvégétől.

Másnap aztán kezdetét vette a várva várt játék. A Zsenik (a Bara család Nagydobronyból és a Kopasz család Dercenből) és a Bajnokok csapata (a Bara család Dercenből és a Doktor család Beregrákosról) mérte össze erejét és tudását a nap folyamán. A verseny során volt például activity, ügyességi feladatok, régészkedés, antik tárgyak felismerése, a magyar nemzetrészek falvainak beazonosítása, robotverseny, várledöntés lufival, kvíz és sok más érdekes feladat, melyben a csapatok apraja-nagyja aktívan részt vett. Délután megszületett az eredmény, és megtörtént az ünnepélyes díjátadás (pénz- és könyvjutalom, valamint KMNE-ajándéktárgyak). Szoros küzdelem után a Zsenik csapata első, a Bajnokok csapata második helyezett lett. A díjátadás után elénekeltük nemzeti imádságunkat.

Este közös filmklub volt a családoknak, ahol az Igen-nap című családi vígjátékot néztük meg.

Vasárnap, a reggeli után közös sétán vettünk részt a meseszép hegyi ösvényeken, melyhez friss levegő és gyönyörű kilátás társult. Ezt vidám, közös játék követte, majd mindenki elmondta, hogyan érezte magát, és mit „visz haza”. Kiderült, hogy jó érzésekkel, emlékekkel és élményekkel indul útnak a társaságunk. Közösen megfogalmaztuk, hogy nagy szükség van a játékosságra, a jókedvre,a nevetésre a szürke hétköznapokban is.

Ebéd után kezdetét vette a „könnyes” búcsú, és a hazaindultunk.

A jelenlévő tagcsaládok nevében köszönjük szépen a lehetőséget és ezt a csodás hétvégét Szilviának és Istvánnak, valamint a KMNE egyesületének! 

A program megvalósulásáért köszönet illeti a Magyar Kormányt és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-t.

Doktor Gyöngyi

résztvevő