A Temzébe süllyedhet a brit parlament

Veszélyben van brit parlament épületegyüttese – a süllyedés miatt az sem kizárható, hogy a Temze iszapjába merül a világhírű épület.

Az 1858-ban felépült, 97 méter magas óratorony, a Big Ben a legmagasabb pontján immár 43 centiméternyi hajlást mutat.

Lehet, hogy előbb-utóbb ki kell költözniük a képviselőknek a brit parlament világhírű épületéből, amely folyamatosan süllyed, és szakértők szerint még annak a veszélye sem kizárható, hogy a Temze iszapjába merül.

A Mail on Sunday vasárnapi lap által idézett bennfentes források szerint a héten kerül a képviselők elé az állagfelmérők jelentése, amely – a Temzébe süllyedés kockázata mellett – elektromos problémákra, tűzveszélyre és számos egyéb épületbiztonsági kockázatra hívja fel a figyelmet. Ezek közé tartozik a konzervatív vasárnapi brit tömeglap értesülése szerint az is, hogy a parlament központi fűtési rendszerének kazánjai, amelyeket még a II. világháború előtt szereltek fel, „bármikor felrobbanhatnak”.

A renoválási költségek elérhetik az egymilliárd fontot, de a lapnak nyilatkozó illetékesek egyike azt mondta, hogy „könyvelői szempontból nem lenne logikus egymilliárd fontot rákölteni egy egymilliárd font értékű ingatlan rendbehozatalára”.

Az alsóház egyik szóvivője a lapnak megerősítette, hogy a parlament épületegyüttesének eladása „a lehetőségek között van”, bár ez „bonyolult” lenne, tekintettel arra, hogy védett műemlékről van szó.

Számítások szerint a költségvetés jól járna, mivel az állam a parlament épületéért egymilliárd fontot is kaphatna, egy új törvényhozási központ felépítése pedig megúszható lenne 500 millió fontból. A helyszín történelmi jelentőségét azonban nem lehet pénzben mérni: igaz, hogy a brit parlamentnek otthont nyújtó épület 1870-re nyerte el jelenlegi formáját, de ugyanitt már 1213-ban is üléseztek közrendi képviselők.

A legnagyobb problémát a süllyedés okozza, amelyet súlyosbítanak az elmúlt évtizedek felszín alatti nagyszabású munkálatai. A parlament alatt két metróvonal és egy nagy átmérőjű szennyvízgyűjtő csatorna húzódik, emellett a képviselők számára épült egy mélygarázs is.

Ezeknek már látható következményei is vannak. Az 1858-ban felépült, 97 méter magas világhírű óratorony, a Big Ben – először csak a benne lakozó óraharangot hívták így, de a becenév azóta átragadt a toronyra is – legmagasabb pontján immár 43 centiméternyi hajlást mutat, a torony dőlésszöge északnyugat felé 0,26 fok, és ez bizonyos távolságról most már szabad szemmel is észlelhető.

 

forrás:szon.hu