A vastagbélrákszűrés is életeket menthet

„Ha időben észrevesszük, akkor megelőzhető a betegség, hiszen vannak olyan jelek, a polipok, a rosszindulatú daganatok kezdeményei, amelyek kisméretű eltérések, és körülbelül tíz év alatt fejlődnek ki úgy, hogy vastagbélrák alakul ki” – közölte Pozsár József gasztroenterológus, a Kékgolyó utcai onkológiai intézet főorvosa.

Hozzátette: a tíz év elegendő arra, hogy felismerjék és kezeljék a betegséget. Endoszkópos vizsgálattal a polipokat el lehet távolítani, hogy ne alakuljon ki a rák.

„Ötvenéves kor után egyre gyakoribbak a vastagbélrákos esetek, ebben az életkorban érdemes szűrővizsgálatra menni” – hívta fel a figyelmet a főorvos. Érdemes elmenni a háziorvoshoz vagy egy gasztroenterológiai osztályra, ahol jelentkezni lehet vastagbéltükrözésre. A vizsgálat ingyenes – jelentette ki. Háziorvosi ellátás esetében széklet- és vérvizsgálat előzi meg a kolonoszkópiát – tette hozzá.

„A szűrési felhívással az érintettek körülbelül 40 százaléka él” – mondta el a főorvos. Ideális lenne a 60–70 százalék közötti arány, népegészségügyi szempontból akkor van jó hatása, ha 60 százaléknál többen jelennének meg a szűrésen.

„Az állásfoglalás szerint egy jó minőségű, nagy felbontású endoszkópokkal végzett teljes vastagbélrák-vizsgálat negativitása esetén tíz évig nem kell újabb szűrést végezni” – hangsúlyozta, és hozzátette: ez arra az ideális páciensre vonatkozik, akinek az elsőfokú rokonságában nem volt rákos beteg. Ha volt, akkor a rizikó már kétszeres, akkor érdemes ötévente vizsgálatot végeztetni.

A beavatkozás – a technológia fejlődésének köszönhetően – fájdalommentes, és a vizsgálatok előtt a páciensek gyógyszeres kezelést is kapnak, amely részben altató, részben fájdalomcsillapító hatásúak, de a teljes altatásra is lehetőség van. „A fájdalomtól már nem kell félni” – mondta Pozsár József.

A betegség kialakulásával kapcsolatban a főorvos elmondta, érdemes a stresszt kerülni, hiszen mindenféle betegség esetében jelentős szerepet játszik.
A vörös húsok fogyasztása, illetve az alacsony növényirost-fogyasztás kapcsán lehetett még kimutatni bizonyos összefüggéseket, de elsősorban a genetikai prediszpozíciónak van jelentős szerepe.

„Ha korai stádiumban kerül felfedezésre a vastagbélrák, és csak a bélfalra lokalizálódik, valamint a nyirokcsomókban nincs áttét, akkor százszázalékosan gyógyítható. Ha áttét van a nyirokcsomókban és a távoli szervekben, akkor egy hosszú túlélést – akár öt, tíz évet – is el lehet érni” – hangsúlyozta.

A cél a megelőzés, mint minden daganatos betegség esetében – jelentette ki.