Adventi virágkötészeti szakmai nap a Rákóczi-főiskolán

Negyedik alkalommal szerveztek szakmai virágkötészeti napot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az intézmény Biológia- és Kémia Tanszékének Agrár Szakcsoportja igazi adventi hangulatot varázsolt a főiskola Átriumában november 29-én.

A rendezvényt Orosz Ildikó, a főiskola rektora nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy mint minden éven, a koszorúk idén is jótékonysági árverésre készülnek. A bevételből a bentlakásos iskolák tanulói számára készítenek ajándékot majd a tanszék munkatársai.

A rendezvény Gajdos Éva főiskolai tanár Karácsonyi álom című előadásával folytatódott, aki karácsonyi tematikájú élményeiről beszélt. A szakmai nap díszvendége Nagy Gábor Virágkötészeti Ifjúsági Európa-bajnok virágkötő volt. Előadásában az elmúlt időszakban készült munkáit mutatta be részletezve azok szakmai hátterét.

Az előadások után elkezdődött a koszorúkészítés, melyen a tanszék diákjai, valamint a főiskola munkatársai vehettek részt. Itt mindenki elkészíthette saját adventi díszét. A program során Nagy Gábor és Gajdos Éva szakmai tanácsokkal látták el a résztvevőket. A program végére csodálatos alkotások születtek mesteri kivitelezésben.

Gál Adél
Kárpátalja.ma