„Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje”

Piros pünkösd napját ezer éve virággal köszöntik. Ekkor ünnepeljük az egyház születését. Krisztus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra, s a Lélek által különféle nyelveken kezdtek el beszélni.
Az ünnephez fűződő népszokásokat réges-rég elfelejtettük. Vagy mégsem? Pünkösd napjára minden felébred, zsong, zsibong az élet.
Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd, a húsvétot követő ötvenedik nap.
A magyar népi kultúrában számos szokás kötődik a pünkösdhöz, melynek több eleme a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza. Néhány településen még ma is élnek a pünkösdi hagyományok, játékok. A szokások közül azonban nagyon sok mára szinte teljesen eltűnt, s csak a hagyományőrző rendezvények keretében élnek tovább. Ezek közé tartozik a pünkösdi királyválasztás is.
A hagyományokhoz híven a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet immáron ötödik alkalommal szervezett pünkösdikirály-választást június elsején a nagyberegi tájházban.
Az ünnepség a tájház kiemelkedő programjai közé tartozik. Ezen a napon a szokásosnál sokkal több fiatal gyűlt össze a tájház udvarán, ezúttal a Dédai, illetve a Haranglábi Általános Iskolából és a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolából. Elsősorban legények érkeztek, hogy megmérettessenek és versenyezzenek a pünkösdi király címért. Ezt a titulust az ügyességi versenyek nyertese érdemelte ki. Egykor a „királynak” kiváltságai is voltak: a pünkösdi király egy évig minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, minden kocsmában ingyen ihatott, mert amit elfogyasztott, azt a község fizette ki később. Általában ő lett a legények vezetője is az adott évben.
A színes program délelőtt 11:00 órakor kezdődött. Az érkezők először gyermekjátékokat játszhattak Kokas Erzsébet vezetésével. A Kokas Banda közreműködésével hangszerbemutatóra is sor került. Közben kézműves foglalkozások zajlottak az udvaron. A nagyok Homa Katalinnal batikoltak. Szebbnél szebb pólókban szaladgáltak a tájház udvarán az iskolások. Az elsősök nemezvirágokat készítettek Papp Viktóriával. Olasz Piroska néni kemencében sült túrósporlósát mindenki élvezettel fogyasztotta.
A foglalkozás után következett a verseny. A néphagyományban egykor szokásos lóverseny és tűzugrás helyett – a fiatal korosztályra való tekintettel – egyszerűbb ügyességi játékokon kellett bizonyítaniuk az iskolásoknak. A fiúk gólyalábon járás, karikadobás, bowling, diótörő és ostoros játékokkal szerezhettek pontokat maguknak. A győztes Megyesi Ádám lett Dédából, így idén ő birtokolja a pünkösdi király címet. És hogy a király ne maradjon egyedül, megválasztottuk a királynét is lányokhoz illő ügyességi játékok segítségével, úgymint illatfelismerés, kukoricaszedés, éneklés. A korona Papp Eugénia fejére került, aki a Kossuth Lajos középiskolából érkezett. Az eredményhirdetés után a nyertesek könyvcsomagot és minden résztvevő kisebb ajándékot kapott a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség jóvoltából.
A vetélkedő után a tájház udvarán táncház várta a résztvevőket. A talpalávalót a Kokas Banda húzta.
Egy újabb tartalmas, vidám délutánt tölthettek el a tájházban a gyerekek. Minden érdeklődőt szeretettel várunk további rendezvényeinkre is!

Csurman-Puskás Anikó
Kárpátalja.ma