Aréna fesztivál a Borzsa partján
Négy év szünet után ismét megrendezik az Aréna Fesztivált a kárpátaljai Benében.
Óriási bulira számíthat az, aki idén augusztus 4. és 8. között ellátogat a kárpátaljai Benébe, pontosabban az ott újjászülető Aréna fesztiválra, amelyet 2001-ben rendeztek meg először. Hat évvel később azonban támogatás hiányában lehúzták a rolót. Pedig a rendezvény fontos a kárpátaljai fiataloknak, akik közül nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy a szomszédba, vagyis Magyarországra járjanak fesztiválozni. Az ok prózai: egy Sziget-napijegy árából például Kárpátalján már hetijegyet is lehet váltani.
Gál István főrendező az idei fesztiválra a Bethlen Alaptól is szeretne majd támogatást kapni.
A program többnyire egésznapos, délután 3-tól koncertek egész reggelig és úgy néz ki, hogy a költségek 50 százaléka a rendelkezésünkre áll, a mardék 50 százalékot támogatók, pályázatok útján akarjuk megszerezni – közölte Gál István főszervező.
Az Aréna külön varázsa, hogy egybegyűjti Kárpátalja fiataljait, akiknek – a koncertek és egész napos vetélkedők mellett – politikai vitákat és ismeretterjesztő előadásokat is kínálnak a szervezők.
Fontos megemlíteni, hogy nemcsak szórakozás szempontjából jelentős rendezvény ez Kárpátalján, hanem értéket is teremt, amelyre eddig semmilyen más ilyenfajta rendezvény nem volt képes – mondta Csarnovics István ungvári ifjúsági aktivista.
Idén augusztusban két színpaddal is várja az érdeklődőket az Aréna. A legtöbb fellépő Magyarországról és Kárpátaljáról érkezik, de a szervezők olyan amatőr csapatok jelentkezését is várják, amelyek – sátorhelyért cserében – szívesen kipróbálnák magukat a közönség előtt.
Az Aréna fesztivál a legjelentősebb, fiataloknak szóló nyári rendezvény Kárpátalján. Története 2001-re nyúlik vissza, ekkor volt az első sátortábor a Borzsa patak partján. Az első évben mintegy 800 fiatal vett részt a rendezvényen. A fesztivál híre hamar bejárta a régiót, így idén több ezer látogatóra számítanak a szervezők.