Árverést rendeznek Napóleon halálának 200. évfordulója alkalmából

Bonaparte Napóleon személyéhez köthető tárgyakból, köztük egy, a DNS-ét is tartalmazó véres lepelből rendeznek árverést Párizsban május 5-én, a francia császár halálának 200. évfordulóján. Az árverésre kerülő tárgyak közül sok Longwood House-ból, Napóleon utolsó lakóhelyéről származik.

Mintegy 360 tárgyat, köztük a császár egy hajtincsét, egy selyemharisnyáját és egy hímzett hosszú ujjú ingét bocsátják áruba az Osenat aukciósház rendezte árverésen.

A tételek között szerepel egy vérfoltos lepel, amellyel a boncoláskor takarták le a Szent Ilona szigetén 51 évesen elhunyt Napóleon holttestét.

Úgy taksálják, hogy a véres lepel 15 ezer euróért kelhet el.

A textíliához csatolnak egy 1875-ben kelt feljegyzést Bassano hercegétől, akinek apja ajándékba kapta a leplet Montholon márkijától, a császárt a száműzetésbe elkísérő tábornoktól.

„A vérfoltban megvan a császár DNS-e. Ennél intimebb viszonyba nem is lehet kerülni vele” – hívta fel a figyelmet Jean-Pierre Osenat, az aukciósház alapítója.

Az árverésre kerülő tárgyak közül sok Longwood House-ból, Napóleon utolsó lakóhelyéről származik. A tételek között szerepel egy díszes tányér, amelyet a császár vacsorázás közben használt, egy kristályserleg és több ruhadarab.

A császár végletesen megszállottja volt a tisztaságnak, naponta háromszor-négyszer is megfürdött, havonta 20-30 liter kölnit is elhasznált, és örökösen cserélte az ingeit –  mondta Jean-Pierre Osenat. Az aukciósház szerint ugyanis Napóleonnak rengeteg inge volt.

Forrás: mult-kor.hu