Az adventi koszorú története és szimbolikája

Az adventi koszorú a karácsony egyik legjellegzetesebb dísze, a keresztény ünnep jelképe. Honnan indult ez a szokás, és mit jelképeznek a koszorún fellángoló gyertyák?

Advent a várakozás időszaka a keresztény világban, melynek során a Jézus Krisztus eljövetelét ünneplő karácsonyra készülünk fel minden évben. Ebben az időszakban a keresztény tanoknak megfelelően nyílt szívvel fordulunk a világ felé, szeretteinknek ajándékokkal, a rászorulóknak adományokkal kedveskedünk, és felkészülünk az új esztendőre is. Az adventi koszorú ezekben a hetekben figyelmeztet az ünnep közeledtére, gyertyáit pedig vasárnaponként kell meggyújtani úgy, hogy szentestére mind a négy világítson.

Árváknak gyújtották az első gyertyákat
Az első adventi „koszorút” egy evangélikus lelkész, Johann H. Wichern készítette el egy német kisváros árvaházában 1839-ben. Az idézőjel nem véletlen, hiszen ez még nem egy igazi koszorú volt, hanem egy kocsikerék, amelyre a lelkész 24 szál gyertyát helyezett fel – húsz kisebb pirosat és négy nagyobb fehéret. Szentestéig a lelkész mindennap meggyújtott egy szálat, hogy így szemléltesse az árvaházban élő gyermekeknek, mennyit kell még várniuk az ünnepre. A „karácsonyi keréknek” gyorsan híre ment, és hamarosan több templomban is kitették annak egyszerűbb, kisebb változatát. Kerék helyett fűzfavesszőből és fenyőágakból font koszorúra helyezték el a gyertyákat – mivel 24 darab nem fért volna fel, csak a négy vasárnapot jelképező került végül rá.

Mivel a gyertya lángja a keresztény vallás egyik fontos motívuma, nem kellett rá sokat várni, hogy a szokás országszerte elterjedjen. A kis gyertyás koszorúk lassan minden háztartásban helyet kaptak a betlehemes asztaldíszek mellett. Az első világháború után Németországban már minden családnál (a katolikusoknál is) volt adventi koszorú, a 1950-es évektől pedig Európa-szerte divattá vált. Ma már a keresztény ünnep szimbóluma lett ez a dísz, ami kinézetében ugyan sokat változott a német árvaházban kiállított kerékhez képest, szellemisége azonban megmaradt: az ünnep előtti várakozást jelképezi a mai napig.

Mit jelképeznek az adventi gyertyák?
A gyertyák egyre nagyobb fénye azt a világosságot szimbolizálja, ami minden család szívébe költözött karácsony idejére, de mind a négynek megvan a maga jelképe is.

Az első héten meggyújtott szál a hitet fejezi ki, az első emberpárra utal, akiknek Isten ígéretet tett a megváltásra.

Másodszorra a remény gyertyája lángol fel, azé a reményé, ami a zsidó nép szívébe költözött, mikor megtudták, hogy közülük emelkedik majd ki a Messiás.

A harmadik gyertya az örömöt jelképezi, és Jézus világrajövetelét ünnepli. Ez a gyertya színében is különbözik a többitől: míg a másik három a bűnbánat színét jelentő lila, ez a szál mindig rózsaszín.

Az utolsó, negyedik gyertya pedig a szeretet jelképe és Keresztelő Szent Jánosra utal, aki Jézus eljövetelét és Isten szeretetét hirdette az embereknek.

Forrás: hazipatika.com