Az idősek világnapja alkalmából méltatták a szépkorúakat Eszenyben

Október 5-én az idősek nemzetközi világnapja alkalmából a Szalókai – Eszenyi – Tiszaásványi – Tiszaújfalui Református Egyházközségek méltatták a szépkorúakat. A Bárka Ifjúsági Központban szervezett eseményt a Dorcas Ukraine Jótékonysági Alapítvány támogatta. A rendezvényre négy településről – Eszeny, Szalóka, Tiszaásvány és Tiszaújfalu – érkeztek a résztvevők.

A rendezvény kezdetén Soós Zsolt tiszteletes üdvözölte és köszöntötte az egybegyűlteket.

Ezt követen Marton Árpád tartotta az igei szolgálatot. A tiszteletes úr kiemelte, hogy a viharok idején is helyt kell állnunk, s a viharokat az életünkbe nem véletlenül küldi az Úr.

„Olyan életet kell élnünk, hogy majd egykoron, ha már nem leszünk, gyermekeink, unokáink büszkén és örömmel nézzenek a megsárgult fényképünkre, hogy jó volt a velünk töltött idő”

– hangzott el a szolgálatban.

Az igehirdetés után a gyermekek szavalatát hallgatták meg az egybegyűltek.

Bocskor Zita, a Juno Nőgyógyászati Klinika dietetikusa az egészséges táplálkozásról beszélt az idős korban. Kiemelte, hogy a megfelelő étrend mellett a lelki egyensúly megőrzése és a hit ugyanolyan fontos az öregedés éveiben is. Megélni a mindennapokat és nem túlélni, elfogadni az öregedés külső jeleit éppen olyan fontos, mint megbékélni mondjuk a sajgó ízületekkel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ember tétlenül várja az öregkort – a Bibliai idézet azt mondja, hogy „az idős emberek legyenek mértékletesek, tisztességesek és józanok, a hitben, a szeretetben és az állhatatosságban egészségesek”. Ahhoz, hogy az egészségüket minél tovább megőrizzék, hozzájáruljanak ahhoz, hogy megelőzzék a betegségeket az étkezésben is mértékletesnek kell lenniük – mondta.

Az alkalom Bátyi Sándor kántor vezetésével énektanulással folytatódott, majd szeretetvendégséggel zárult.

Kárpátalja.ma