Bejelentették az új Samsung Galaxy S11 bemutatásának időpontját

A Samsung szombaton a közösségi média oldalain hivatalosan is bejelentette, hogy a következő termékbemutató eseményét február 11-én tartja, San Franciscóban. A rendezvény középpontjában minden bizonnyal a vállalat következő kiemelt okostelefonja lesz.

A Samsung a Galaxy S11 mellett – mely a pletykák szerint valamilyen okból S20 márkanév alatt fut majd –, a tavalyi Galaxy Foldot követően a második összehajtható telefonján is dolgozik, így a vállalat nagy valószínűséggel mindkét készüléket a jövő hónapban sorra kerülő eseményen mutatja majd be – írta a The Verge.

Az S11-ről korábban kiszivárgott képek tanúsága szerint az eszközt középre igazított szelfi kamera, minimális felső és alsó előlap, valamint egy nagy hátsó kameraház jellemzi majd, így a dizájn nem sokkal térhet el az iPhone 11 Pro vagy a Google Pixel 4 megjelenésétől.

Azt értesülések alapján a Samsung a következő zászlóshajójával magasabb, 120Hz-es frissítési frekvenciára lép, ezzel megelőzve a OnePlus-t és a Google-t. Más pletykák arra utalnak, hogy az új okostelefon fejlettebb kamera funkciókkal érkezik, így akár 8K-s videofelvételek készítésére is alkalmas lesz.

A múlt hónapban megjelenő képek szerint a Samsung következő összehajtható telefonja kagyló alakú formában érkezik, amelyet vertikálisan lehet majd kihajtani.

A Samsung termékbemutató eseménye február 11-én élőben lesz követhető a cég hivatalos weboldalán.