Bezár a világ utolsó távírócége

Július 14-én bezár a világ utolsó távírócége.


A Christian Science Monitor szerint az indiai állami telefonvállalat, a BSNL azért hagy fel a távírócég üzemeltetésével, mert a fenntartása évente 23 millió dollár veszteséget termelt. 1985-ben még napi 60 millió üzenetet küldtek villamos távíróval, de mára ez a szám ötezerre csökkent. Ez nem meglepő, mert harminc éve még több mint 45 ezer távíróállomás működött az országban, de mára csak 75 maradt belőlük.

A világ első táviratát Samuel Morse továbbította 1838-ban, de az első indiai táviratot csak a brit orvos és feltaláló, William O’Shaughnessy 1850-ben küldte el. O’Shaughnessynek elévülhetetlen érdemei voltak a távíróhálózat fejlesztésében: a következő évtizedben több ezer kilométer távíróvezetéket telepíttetett India-szerte.

Bár a hálózatot az évek során folyamatosan karbantartották, és az üzeneteket ma már számítógéppel írják morzekód helyett, 144 év alatt a klasszikus távirat modellje elavult, ami a mobiltelefonok és a szöveges üzenetküldő rendszerek elterjedését ismerve érthető. Bár nem egyértelmű, hogy az indiai távírócég vesztét is ez okozta – az országban ugyanis elég alacsony, 26 százalékos a mobiltelefonok penetrációja –, a visszaesés a BNSL vezetői számára is nyilvánvaló.
Forrás: index.hu