Bujna Zoltán író és világjáró Kárpátalján

107 nap alatt 7381 kilométert tett meg biciklivel. Tizenhárom országon át eljutott egészen Közép-Ázsiáig. Példaképét, Vámbéry Ármin magyar orientalista nyomdokait követi, aki a 19. század közepén szintén Iránban járt. A hosszú bicikliútjairól híres Bujna Zoltán könyveiben írja le expedícióin szerzett élményeit, felfedezéseit. 2016. január 13-án érkezett Beregszászba, hogy itt is beszámoljon utazásairól, és bemutassa könyveit.

– Milyen alkalomból, kinek a meghívására érkeztél Beregszászba?

– A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének meghívására érkeztem a kárpátaljai magyar nagycsaládos nap alkalmából, ahol előadást tartottam fiatalok, illetve felnőttek számára.

– Jártál-e már előtte Kárpátalján?

– Igen, három évvel ezelőtt jártam itt, amikor egy barátommal ajándékcsomagokat hoztunk kárpátaljai gyerekek számára. Akkor két-három napot töltöttünk a vidéken, megnéztük Ungvárt és Munkácsot is.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a bringázással? Mióta biciklizel?

– Egészen fiatalon kezdtem el kerékpározni. Édesanyám is szeretett bringázni, és mivel nem volt vezetői engedélye, ezért csak biciklivel juthatott el testvéreihez, akik a szomszédos városokban laktak 30-40 kilométerre tőlünk – Észak-Komáromból Újvárba, Párkányba. Hétévesen kezdtem én is vele tekerni. Tizenkét évesen már több mint száz kilométert bicikliztünk együtt. Később, 2003-ban megalapítottam a Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesületet: egy-két barátommal vagy többen nagyobb túrákat is megtettünk. Ezt követően indultam el első, majd második expedíciómra, ahova már egyedül mentem. Nem találtam útitársat, mivel túlságosan idő- és pénzigényes vállalkozás.

– A kisebb kirándulások alkalmával hova jutottatok el?

– Franciaországba, Horváthországba, Auszriába szerveztünk túrákat. Természetesen rengeteget járunk Magyarország legközelebbi hegységeibe: a Vértesbe, a Börzsönybe, a Pilisbe.

– Életed legmeghatározóbb élményei a két nagyobb expedíciód Közép- Ázsiába. Mi volt a célod?

– Az útjaimnak volt egy nagyon fontos mondanivalója és célja: Vámbéry Ármin, felvidéki származású magyar orientológus hagyatékának emléket állítani, hiszen 1862-63-ban ő is eljutott Közép-Ázsiába, és feljegyezte felfedezéseit. Az ő emléke valamennyire feledésbe merült, biciklitúráimmal visszahozhattam az ő nevét a köztudatba.
Amikor útjaimról visszajöttem, akkor lett egy következő mondanivalója is a túráimnak: láttam saját szememmel a keleti klutúrát, megtapasztalhattam azt, hogy amit a nyugati média bemutat Iránról, az nem tükrözi a valóságot. Általában rossz fényben festik le ezt az országot, holott nagyon kedves emberek laknak ott. A terrorcselekmények és a migránsügy miatt az iszlámnak sincs Európában jó híre, én pedig azt tapasztaltam, hogy a legnagyobb szeretettel fogadtak annak ellenére, hogy keresztény vagyok.

– Miben különbözött egymástól a két expedíció?

– Nyolc év telt el a kettő között, amely időszak alatt rengeteg tapasztalatot szereztem. Egyik expedíciómat 2005-ben, másikat 2013-ban hajtottam végre. Első utamat huszonhárom évesen tettem meg, akkor eljutottam Teheránig. Akkor még nagyon kevés információval rendelkeztem Iránról. Kevésbé voltam felkészült. Emiatt nehezebb, de kivitelezhető volt a túra. Nyolc évvel később több pénzzel indultam el, ez is könnyítette utamat. Messzebbre is jutottam: egészen a kínai határig.

– Előadásaidban mesélsz azokról a nehézségekről, amelyekkel találkoztál utadon. Például kórházba is kerültél. Ezek nem rémisztettek meg?

– A gond arra való, hogy az ember megoldja, nem pedig arra, hogy visszaforduljon. Úton lenni nagyszerű élmény, és valójában a nehézségek teszik azt igazán felejthetetlenné.

– Mit szól a családod ahhoz, hogy úton vagy?

– 2005-ben még a szüleimmel éltem. Ők aggódtak, de büszkék is voltak rám. A második utam alatt már volt feleségem, aki sokat támogatott otthonról. Ő is nagy bringás, szívesen tartott volna velem, de más dolga volt otthon. Tartottuk a kapcsolatot, hiszen a technika annyit fejlődött, hogy szinte többet beszélgettünk, mint amúgy a hétköznapokban.

– Élményeidet két könyvben írtad meg. Kiknek szólnak ezek a könyvek?

– Két részre bontanám a célközönséget: egyrészt azok számára írok, akik egyszer életükben szeretnének valami hasonló őrültséget véghezvinni, hiszen pontos útmutatást kapnak arról, hogy miként kell felkészülni egy túrára, és hogyan zajlik maga az expedíció. A másik közönség azok, akik olvasás által szeretnek utazni. Könyvem rengeteg fényképet, térképet tartalmaz, amely pontosan megmutatja a helyeket, ahol jártam. Írásom nagyszerű ajándék kamasz fiúknak, mert egy olyan életképet kapnak belőle, hogy érzik: érdemes elindulni, kitartani egy ötlet, egy elképzelés mellett, és nem kell hozzá komoly anyagi háttér.

– Számodra mi jelentette a hajtóerőt?

– Talán az a kíváncsiság, melyet magamban hordok gyerekkorom óta: mindig meg szerettem volna nézni, hogy mi van a következő kanyar, a domb után. Sose nézem a teljes útvonalat, mindig csak arra gondolok, hogy mi lehet a következő faluban, majd a következőben és így tovább.

– Mi a fontosabb: a kerékpározás, a felfedezés vagy az írás?

– Ahogy idősödöm, egyre fontosabb az, hogy élményeimet átadjam az embereknek, akár előadás, akár írás által. Korábban inkább a biciklizés volt a fontosabb. Jó volt újra és újra átélni, hogy a bringa egy tökéletes közlekedési eszköz: elég gyorsan tudok vele haladni, hogy nagyobb távolságokat tegyek meg, de elég lassan ahhoz, hogy lássam az emberek arcát, az életüket, nem romlik el gyakran, ha mégis, akkor könnyen szerelhető, egyben nem szennyezi a környezetet, olcsó haladást tesz lehetővé, edzi a testet, jó egészséget ad.

– Mik a terveid? Lesz-e még expedíció?

– Ezt nehéz megmondani. Egyelőre nem tervezek hosszabb utat, hiszen, ha minden rendben megy, júniusban születik meg a második gyermekünk. De kisebb túrák mindenképpen lesznek idén is. Elképzelhető, hogy a jövőben inspirációt kapok, és nekivágok egy hosszabb útnak. Mindenesetre egyszer még el szeretném vinni Ázsiába a fiamat, hogy megmutassam neki azt a kultúrát, amellyel én is találkozhattam.

Bundáné Fehér Rita
Kárpátalja.ma