Egy mára már kihalt szakma: a kopogtatók

Ma egyszerűen beállítjuk este a mobilunk ébresztőfunkcióját, és nem kell aggódnunk amiatt, hogy másnap túl hosszúra fog nyúlni az ágyban töltött időnk. A 19. században azonban még egészen más volt a helyzet: habár már léteztek ébresztőórák, ezek igen borsos árúak voltak, ráadásul sokszor megbízhatatlanul működtek. Az ipari forradalom hajnalától – amikortól már egyre fontosabbá váltak a reggeli határidők – az 1940-50-es évek elejéig Nagy-Britanniában volt egy különleges foglalkozás, az ún. kopogtató, akinek a munkája mások reggeli felébresztése volt.

A kopogtatók legfontosabb munkaeszközei a rövid és hosszú, horgászbotszerű, sokszor bambuszból készült pálcák voltak, amelyek segítségével az emeleti ablakokat is elérve bekopogtak a számukra fizető kliensekhez, hogy itt az idő az ébredésre. (Fontos volt ugyanakkor, hogy másokat ne zavarjanak meg tevékenységük során, egyrészt, mert nyakukra hívják a rendőrséget, másrészt azért, mert ez esetben „ingyen” dolgoztak. Ezért is volt a legjobb megoldás például a csengővel szemben a diszkrét bot.)

Egyes kopogtatók eszköztárához az ún. borsólövő is hozzátartozott, ők egy üreges, szívószálszerű bot segítségével borsószemeket lőttek ki az ablakokra. Az egyik leghíresebb kopogtató, aki borsókkal dolgozott, Mary Anne Smith volt. Az 1930-as években a londoni East Endben dolgozó asszony nagy ismeretségre tett szert a környéken, bekerült egy gyermekkönyvbe is, ahol a halkereskedőtől a polgármesterig mindenkit ő ébresztett.

A szabály szerint addig nem hagyhatták el az ügyfél ablakát, amíg meg nem bizonyosodtak arról, hogy fel nem ébredt. A főként Nagy-Britanniában és Írországban alkalmazott kopogtatók fizetése elég csekély volt, mindössze heti néhány penny ütötte a markukat.

Nem kevés ember vállalta el a Charles Dickens Nagy várakozások című művében is említett munkát, főként a nagyobb iparvárosokban, mint Manchesterben, ahol az emberek már különböző, az ember alvásritmusához egyáltalán nem alkalmazkodó műszakokban dolgoztak, ám annyit nem kerestek, hogy ébresztőórát vásároljanak maguknak. Általában időseb férfiak vagy nők végezték, ám az sem volt ritka, ha a kora reggel járőröző rendőrök egészítették ki járandóságukat egy kis kopogtató munkával.

Na de ki ébresztette fel a kopogtatókat? – tehetjük fel az ésszerű kérdést. Richard Jones brit kutató szerint erre nem volt szükség, ugyanis a legtöbbjük éjszakai bagoly volt, aki napközben aludt, és délután ébredt csupán fel.