Férj kerestetik, avagy menyasszonyparádé Ungváron

Akárcsak az elmúlt öt év nyarán, úgy idén is megrendezték Ungváron a Kárpátaljai Menyasszonyparádét.

Ebben az évben a rendezvényt június 30-án, az ukránok körében ünnepelt fiatalok napján szervezték meg.
A délelőtt folyamán a már fentebb említett ünnep alkalmából műsort szerveztek az ungvári fiatalok és az érdeklődők szórakoztatásának céljából: a közönségből bárki kipróbálhatta a maffia nevű játékot, vásárolhatott kedvére az ünnepi vásárban, de akár a boldogító igen kimondására is lehetőség volt az Ung partja mentén.
Az este folyamán egész Ungvár a parádé zajától zengett. A felvonuló tömeg elárasztotta az utcákat, az ünnepi menet pedig a Színház téren ért véget, ahol nagy létszámú nézőközönség fogadta őket. Mindenki kíváncsian figyelte a fehér ruhába öltözött eladósorban levő hölgyeket, akiknek öltözéke mellett frizurájuk, sminkjük, sőt még esküvői csokruk is eltért a megszokottól. Mutatós öltözékekben nem volt hiány, ugyanis a szervezők és a résztvevők is maximálisan kihasználták fantáziájukat és kreativitásukat a látvány fokozásának érdekében.
Az idei parádén közel 100 felvonuló vett részt, s első ízben gyermekek is feltűntek az ünneplő tömegben. A program egy ünnepélyes koncerttel folytatódott, ugyancsak a Színház tér színpadán. Miután minden résztvevő bemutatta a közönségnek saját öltözékét, fény derült arra is, hogy kik kapják idén a legszebb és legeredetibb esküvői csokorért, frizuráért, sminkért és esküvői öltözékért járó díjakat. Továbbá újabb csúccsal kerülhetett be Ungvár a rekordok könyvébe: az egyik menyasszonyi ruha 22 méter hosszú uszálya a helyi parádé eddigi leghosszabb uszályának bizonyult. Ezt követően a közönségből minden úriembernek lehetősége nyílt arra, hogy a számára legtetszetősebb arával menyasszonytáncot lejtsen. Az ebből befolyó pénzösszeget a szervezők beteg gyermekek támogatására szánják.
Az idei menyasszonyparádé zártkörű estéllyel ért véget, de reméljük, csak egy évig kell búcsúznunk a fantasztikus rendezvény adta látványoktól.
Avasán Nikolett
Kárpátalja.ma