Fogadj örökbe bíborost!
Már 445164 személy fogadott örökbe bíborost a kilenc nyelven létrehozott www. adoptacardinal.org című honlapon. Az ötletgazdák célja, hogy minden bíborosért imádkozzon valaki. Az örökbefogadások száma folyamatosan nő.
Imával, böjttel, más választott erőfeszítéssel lehet örökbefogadást vállalni. Ezekben a jelentős napokban valamennyien szeretnénk hálát adni Istennek XVI. Benedek pápánkért és Egyházunkért, s imáinkkal egyben azért is ostromoljuk Istent, hogy egy odaadó és szent új Legfőbb Pásztort adjon nekünk, aki hitében és tanításában is erős – fogalmaznak a kilenc nyelven, köztük magyarul elérhető honlap létrehozói.
A honlapra Erdő Péter bíboros hívta fel e figyelmet római címtemplomában, a Santa Balbina-bazilikában tartott szentmise után a magyar, az olasz és a francia sajtó kérdéseire válaszolva.
Támogassuk pásztorainkat hitünk erejével, és segítsünk nekik hordozni ezeknek a napoknak a terheit (Gal 6,2) – szól a felhívás.
A honlapon történő regisztrációt követően a rendszer véletlenszerűen jelöl ki egy bíborost, akit a konklávét megelőzően, az alatt, valamint a pápaválasztás után három nappal imával és fohásszal támogathatunk.
Félreértések elkerülése végett: az ima nem azért szól, hogy az illetőt válasszák pápává, hanem hogy jól, a Szentléleknek megfelelően döntsön a konklávén.
Forrás: magyarkurir.hu
