Globális békeindex: békétlenebbé vált tavaly a világ

Békétlenebbé vált tavaly a világ azzal együtt is, hogy az orosz-ukrán konfliktus hatásai még csak részlegesen jelentek meg a mérőszámokban – áll az Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet szerdán Londonban ismertetett éves jelentésében. A tanulmány szerint Magyarország a vizsgált 163 ország és térség legbékésebb felső tizenötös mezőnyében van.

    Az IEP a 104 oldalas felmérésben kimutatta, hogy a szélesebb értelemben vett erőszakcselekmények világgazdasági kihatása – e kategóriába sorolja a cég a katonai kiadásokat is – 2021-ben 16 500 milliárd dollár volt.
    Ez a globális hazai össztermék (GDP) 10,9 százalékával egyenlő, és azt jelenti, hogy a világ minden lakójának átlagosan 2117 dollárjába került tavaly a békétlenség.
    A gazdasági hatás az erőszaktól leginkább érintett tíz országban a GDP-érték átlagosan 34 százalékát emésztette fel; az erőszakcselekményektől legkevésbé sújtott országokban a GDP-veszteség aránya 3,6 százalék volt 2021-ben.
    A szerdán bemutatott IEP-felmérés szerint a hazai össztermék arányában mért katonai kiadások tavaly 94 országban csökkentek, 112 országban pedig 2008 óta folyamatosan csökken a fegyveres erők személyi állományának létszáma is.
    A szervezet szerint azonban az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt a következő években a helyzet romolhat, egyéb tényezők mellett azért is, mert a konfliktus hatására több NATO-tagország a hazai össztermék 2 százalékára – a NATO által minimálisan elvárt szintre – emelheti katonai kiadásait.
    A tanulmány kiemeli, hogy Kína az ukrajnai háborútól függetlenül is katonai kiadásainak 7,2 százalékos emelését tervezi az idén.
    Jóllehet az ukrajnai háború teljes körű hatásai még csak ezután jelentkeznek, a konfliktusnak máris jelentős hatása van az átfogó békeindexre. Ezt jelzi, hogy számos olyan ország mutatói romlottak, amelyek Oroszország közelében vannak – áll a jelentésben.
    Az IEP ezek közé sorolta Finnországot, Svédországot, Romániát, Észtországot, Lettországot, Litvániát és Moldovát.    
    A legrosszabb átfogó indexet az idén Afganisztán kapta, és a sereghajtó ötös mezőnyben szerepel Jemen, Szíria, Oroszország és Dél-Szudán is.
    Oroszország a 163 országot számláló listán a 160. helyre került, öt helyezéssel lejjebb, mint tavaly.
    Ukrajna 17 helyezéssel lejjebb, a 153. helyre került az idei békeindex listáján.
    A legbékésebb felső ötös csoportban van Izland, Új-Zéland, Írország, Dánia és Ausztria.
    A közép- és kelet-európai EU-térségen belül Szlovénia került a legjobb helyre: az IEP az idei listán a hetedik helyre sorolta.
    A közép-európai EU-mezőnyön belül a második legjobb hely Csehországé, amely a 8. helyre került.
    Magyarország két helyezéssel előrelépve a 13. helyen áll az idei globális békeindex listáján.
    A felső 15-ös mezőnyben van még Magyarország után Finnország és Horvátország.
    Ezek az országok az IEP meghatározása szerint a „nagyon magas” békeindexű csoportban vannak.
    Szlovákia a 20., Lengyelország a 25., Románia a 31. helyen szerepel.

Forrás: MTI
Fotó: Illusztráció