Hagyományos édességek, játékok, zene és tánc…
Július 19-én harmadik alkalommal szervezett gasztronómiai napot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Halábori Alapszervezete a falu központjában lévő Kis parkban. A fesztivál szervezőinek célja, hogy átörökítsék a Tisza-parti községre jellemző gasztronómiai hagyományokat, és kulturált szórakozási lehetőséget biztosítsanak a helybeli lakosságnak.
A rendezvényt Kádár Szilvia, a KMKSZ Halábori Alapszervezetének elnöke nyitotta meg, aki elmondta, hogy a helyi alapszervezet tagságának munkájával és a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének támogatásával harmadszor is létrejöhetett a hagyományőrző nap. Köszönetet mondott a fellépőknek és felkészítőiknek, a segítőknek, és végül Isten áldását kérte a rendezvényre.
A jelenlévők kedvükre csemegézhettek a hagyományos édességekből, egyebek mellett volt túrós bukta, lekváros fánk, gőzön főtt és szilvás gombóc, almás, mákos, túrós kalács, palacsinta és még sok más finomság. Mindenki vehetett ingyen bőséggel, de a nagy hőségben fogyott a sok hideg üdítő és ásványvíz is, amit szintén ingyenesen biztosítottak a szervezők. A lekváros fánkok némelyikébe papírcetli volt belesütve, aki nem nyelte le gyanútlanul, az ajándékot kapott a szervezőktől érte.


Estére, amikor enyhült a meleg, megérkeztek a Viski Bicskások is, akik autentikus viski és szatmári népzenét játszottak, a végén velük együtt táncolt idős és fiatal.
Badó Zsolt
