Hatlábú bárány született Londonban

A grúz férfi büszkén mutogatja különleges bárányát, amelynek mellső lábból négy van – hátsóból a szokásos kettő -, de mind a hatot tudja legalább részben mozgatni.

Hatlábú, de egészséges báránya van egy juhásznak Grúziában. Albert Abadzanov büszkén mutogatja különleges bárányát, amelynek mellső lábból négy van – hátsóból a szokásos kettő -, de mind a hatot tudja legalább részben mozgatni. Mindazonáltal a pótlábak inkább hátráltatják a rendes közlekedésben. A férfi negyedszázada juhászkodik, három lábbal vagy fél szemmel született bárányokkal már találkozott, de hatlábúval még soha, és kollégái sem tudnak hasonlóról. A kis birka mozgási nehézségeit leszámítva teljesen egészségesnek tűnik, étvágya remek.

Állatorvosok szerint feltehetően ikrei lettek volna az anyajuhnak, ám az embriók egyesültek, és ennek lett a végeredménye a hatlábú bárány.

A mutációk egyébként ritkák ugyan, de azért nem mennek csodaszáma. 2006-ban Belgiumban született ugyancsak hatlábú bárány, annak is elöl volt kettővel több végtagja. 2010-ben viszont Kínában kétlábú birka jött a világra.

Grúziában született már kétfejű bárány is – jegyezte meg a Daily Mail című brit lap.

 

forrás:szon.hu