Hollóházi porcelánba töltenék az ukrán vodkát
Porcelánból készült ékszereket, és pálinkás butéliákat is gyárt a Hollóházi Hungarikum Kft., mivel a hagyományos termékek piaca szűkült – tájékoztatta az MTI-t Pálfi József, az állami tulajdonú cég igazgatója.
A hagyományos porcelántermékek, az étkészletek, teás- és kávéskészletek, valamint a vázák egyre kevésbé keresettek a piacon, ezért stratégiai termékváltásba kezdett a társaság – mondta Pálfi József.
Tájékoztatása szerint a profilváltás első eleme volt a pálinka butéliák gyártása.
Mint elmondta: egyre több termelő tölti díszes palackba a prémium pálinkáit, a legnagyobb ukrán vodkagyártó cég pedig egy nagyobb mennyiség vásárlásának szándékával kereste meg az üzem vezetését.
A stratégiai termékváltás másik alapeleme a porcelán ékszerek gyártása. Az igazgató közlése szerint bár már eddig is készítettek bérmunkában ilyen termékeket, idén karácsonyra azonban már saját fejlesztésű kollekcióval jelentkezik a hollóházi porcelángyár, amely a tervezéssel egy fiatal iparművészt, Sütő Erikát bízta meg, aki elsősorban a 15 és 40 év közötti korosztályt célozta meg a magyaros, természetes formákat idéző, ám mégsem hagyományos díszítésű ékszerekkel.
Forrás: veddamagyart.info