Honvéd alezredes, amerikai altábornagy

Miután a Habsburg-hadak, valamint a cári intervenciós seregek leverték az 1848–1849-es magyar forradalmat, megannyi politikus mellett sok ezer honvéd menekült el hazájából, hogy elkerüljék a császári megtorlást. Az Oroszország és az Oszmán Birodalom között 1853-ban kitört, 1856-ig tartó krími háborúban nem egy emigráns tiszt belépett a török hadseregbe, hogy a maga módján vágjon vissza I. Miklós cárnak a magyarországi fegyveres beavatkozásért.
Jóval több magyar katona harcolt viszont az 1859-es piemonti–francia–osztrák háborúban I. Ferenc József seregei ellen, valamint az 1861 és 1865 között dúló amerikai polgárháborúban az északiak oldalán. Az utóbbiak közül a mérnöknek tanult, katonává lett, majd diplomataként elhunyt Asbóth Sándor futotta be az egyik legfényesebb karriert.

Kossuth Lajos szárnysegédje

Hősünk 1811. december 18-án, Keszthelyen látta meg a napvilágot, ahol apja, Asbóth János, Magyarország neves agrármérnöke a Festetics György gróf által megalapított híres gazdasági tanintézet, a Georgikon pedagógusaként mezőgazdasági ismereteket oktatott, majd az intézmény igazgatója lett. 1820-ban kinevezték a Bács vármegyei koronauradalmak kormányzójává, s családjával a délvidéki Zomborba költözött. Másodszülött fia, Sándor katonai pályára akart lépni, ám a gyermekét a harcmezők veszélyeitől féltő édesanyja lebeszélte őt tervéről, így a mérnöki pályát választotta. Felsőfokú tanulmányait a Selmecbányai Bányászati Akadémián kezdte meg, s Pesten, az Institutum Geometricum mérnökképző intézetben fejezte be. 1836-ig a Budai Főépítészeti Hivatalnál dolgozott, 1844-ben pedig Temesvárra költözött, az Országos Főépítészeti Hivatal alkalmazottja, majd igazgatója lett. Részt vett az Al-Duna Széchenyi István által megkezdett szabályozási munkálataiban, illetve a Lánchíd megépítésében, s valószínűleg egész életét mérnökként éli le, ha nem söpör végig fél Európán az 1848-as nagy forradalmi hullám.

Az év májusában – a délvidéki rác határőrezredek katonai erejére támaszkodva – császárpárti szerb felkelés tört ki a Bácskában és a Bánátban a forradalmi magyar kormány ellen. A lázadókhoz csapatostól özönlöttek a Szerb Fejedelemségből érkező önkéntesek, s eszeveszett kegyetlenséggel támadtak rá a vegyes lakosságú vidék magyar, horvát, román és magyarbarát sváb lakosságára. A borzalmak láttán, 1848 nyarán Asbóth Sándor is belépett a honvédseregbe, s részt vett a szenttamási szerb sáncrendszer júliusi, augusztusi és szeptemberi ostromaiban, melyek azonban ekkor még nem vezettek eredményre, s az erődítményt csak a következő esztendő tavaszán sikerült bevenni. Közben Asbóth 1848 decemberében vezérkari százados lett a Délvidéken küzdő Vetter Antal honvédtábornok törzsében, majd 1849. január. 31-én parancsot kapott az akkor már egy hónapja ostrom alá vett komáromi vár megerősítésére. A kilenc nappal korábban a Vág-Dunán levonuló jeges ár ugyanis elöntötte a várostól északkeletre elterülő, alacsonyan fekvő földeket, rést ütött a császári ostromgyűrűn, így hősünk egy csónakon bejutott a hősiesen ellenálló erősségbe, s elvégeztette a szükséges erődítési munkálatokat. A tél végén átvezényelték a főhadszíntérre, részt vett a február 26–27-i, magyar vereséget hozó kápolnai csatában, majd a Klapka György tábornok által vezetett I. honvédhadtest mérnökkari századosaként harcolta végig a diadalmas tavaszi hadjáratot. A hatvani, a tápióbicskei és az isaszegi győzelmek után főseregünk Komárom felmentésére sietett, a hadművelet sikeres végrehajtása érdekében azonban át kellett kelni az áradó Garamon. Nagysalló községtől keletre három hadihidat vertek a folyón – ezek egyikét Asbóth készíttette el –, s az április 19-i nagysallói ütközetben honvédjeink tönkreverték a feltartóztatásukra küldött Wohlgemuth osztrák tábornok csapatait. A diadal után Asbóth Sándort előbb őrnaggyá léptették elő, majd alezredesi rangban a kormányzó elnökké választott Kossuth Lajos szárnysegédje és kormányzói hivatala katonai osztályának a vezetője lett. A cári intervenció után Szegedre, majd Aradra követte a kormányt, s augusztusban, a szabadságharc összeomlásakor, Kossuth kíséretében az Oszmán Birodalomba menekült. Az Al-Dunán való átkelés előtt, Orsovánál ő ásatta el egy ládában a Szent Koronát, hogy ne kerüljön a Habsburgok kezébe, négy év múlva viszont a császári hatóságok mégis megtalálták azt.

A New York-i Central Park egyik megtervezője

Asbóth több emigráns társával együtt 1851-ben áthajózott az Egyesült Államokba. Még abban az évben megnyerte az 1620-ban a Massachusetts-i öbölben kikötő s ott kolóniát alapító, az amerikaiak által nagyra becsült, mélyen vallásos, amellett demokratikus elveket valló puritán telepesek emlékművének a megtervezésére kiírt pályázatot, ám az emlékművet csak évtizedekkel később, 1888-ban állították fel az öböl partján, Plymouth Rock-nál. A magyar emigráns főmérnökként irányította a New York állam északi részén húzódó syracuse-i csatorna megépítését, majd ércbányákat tárt fel, s Davis Baldwin vállalkozóval együtt, New Yorkban felépítette az USA akkori legnagyobb acélkohóját. Pályázati úton elnyerte New York város egyik tervező- és kivitelező-mérnöki tisztét, városfejlesztési, településrendezési terveket dolgozott ki, elkészíttette a nagyváros első aszfaltburkolatú járdáit, s részt vett a metropolisz szívében, Manhattan szigetén elterülő, 3,41 négyzetkilométernyi, hatalmas és gyönyörű, árnyas sétányokkal, patakokkal ékes Central Park megtervezésében, mely egy darab természetet lop a házak kőtengerébe. A világ egyik legelső közparkját az 1850-es évek végén kezdték kiépíteni, s 1873-ra fejezték be a munkálatokat.

Emellett szülőhazájáról sem feledkezett meg, Kossuth kérésére két fegyvergyárat alapított (Morningville-ben és Weavertownban), hogy egy újabb magyar szabadságharc kirobbanása esetén korszerű fegyverekkel lássák el az új honvédsereget. Ám a külpolitika kedvezőtlen fordulatai miatt sohasem tört ki a tervezett új függetlenségi háború.

Harcban, tűzben Missouritól Floridáig

Miközben Asbóth szülőhazájában csend honolt, az Újvilágban kitört egy hatalmas arányú katonai konfliktus: az amerikai polgárháború. Az Egyesült Államokban ugyanis a XIX. század folyamán egyre súlyosabb problémává vált a rabszolgaság kérdése. A demokratikus értékrendű, iparosodott északi tagállamokban szabad polgároknak számítottak az ott élő négerek, a főleg a mezőgazdaságra épülő déli államokban viszont a korábban rabszolgákként behurcolt afrikaiak leszármazottai továbbra is rabszolgák maradtak, s a hatalmas birtokokkal rendelkező, a tagállamok politikai életét meghatározó leggazdagabb ültetvényesek óriási bevételekre tettek szert a négerek ingyenmunkája révén. A nagybirtokosok túlnyomó része hallani sem akart színes bőrű szolgáik felszabadításáról, s a szegényebb fehérek többsége is természetesnek tartotta a rabszolgaság intézményét. Ám északon egyre erősödött a négerek felszabadítását zászlajukra tűző abolicionisták tábora, s az 1860-as elnökválasztást a közéjük tartozó republikánus elnökjelölt, Abraham Lincoln nyerte meg. Válaszul – a rabszolgák felszabadításától tartva – 1860 végén és 1861 elején Dél-Karolina, majd további tizenegy déli tagállam kivált az USA-ból, s megalapították az Amerikai Konföderált Államok Szövetségét. 1861. április 12-én a konföderáció csapatai ostrom alá vették, s hamarosan elfoglalták a dél-karolinai főváros, Charleston kikötőjét őrző erődítmények egyikét, az északi katonák által védett Sumter erődöt, s a kikötő csendjébe belehasító ágyúlövések már az amerikai polgárháború kitörésének hírét dörögték bele a nagyvilágba.

Az Egyesült Államokba emigrált volt honvédek szinte egy emberként léptek be az északiak (unionisták) hadseregébe, Ács Tivadar magyar történész kutatásai szerint mintegy ötezren fogtak fegyvert új hazájuk egységének a helyreállításáért, valamint a rabszolgaság eltörléséért, s csupán tizenegyen álltak be a déliek zászlai alá, ám köztük is akadt, aki végül átszökött az északiakhoz. Asbóth Sándor is katonai szolgálatra jelentkezett az unionista haderőnél, s a frontvonal nyugati részén harcoló John Charles Fremont tábornokhoz vezényelték. Ez az elkötelezett abolicionista generális kifejezetten kedvelte a jelentős harci tapasztalatokkal rendelkező, tehetséges emigráns honvédtiszteket, s jórészt belőlük válogatta ki tábornoki törzsét. 1861 júliusában Asbóthot nevezte ki vezérkari főnökévé, híres lovas testőrségét pedig az ezredesi rangot nyert Zágonyi Károly szervezte meg, s vezette harcba. Fremont csapatai behatoltak a rabszolgatartó Missouri államba, s fokról fokra megtisztították azt a konföderációsoktól, miközben 1861 szeptemberében a generális dandárparancsnokká léptette elő Asbóth Sándort, aki ettől kezdve önállóan vezette harcba egységeit. Benyomult az ugyancsak déli Arkansasba, elfoglalta Bentonville és Fayettville városokat, majd 1862. március 8-án a Pea Ridge-i ütközetben – annak dacára, hogy fejsebet is szerzett a csatában – szétvert egy jelentős déli sereget. A győzelem elismeréseként hősünk előbb dandártábornoki, majd tábornoki rangot kapott, az unionista támadás eredményeként pedig az esztendő folyamán mind Missourit, mind Arkansast sikerült leválasztani a konföderációról.

1863-ban egy tengeri deszant hadművelet során északi csapatok, köztük a magyar tábornok egységei szálltak partra az Atlanti-óceán és a Mexikói-öböl közé ékelődő Florida félszigeten, s leküzdve a déliek makacs ellenállását, megszállták a hasonnevű rabszolgatartó államot. Asbóthot kinevezték Nyugat-Florida katonai kormányzójává, s a következő évben ebben a tisztségében kellett megvédenie a területet a konföderációsok nagy támadása ellenében. 1864. szeptember 27-én, Marianna város mellett vívta meg élete legnehezebb ütközetét, melyben roham roham után zúdult az északi hadállásokra, két golyó Asbóth jobb karjába, egy lövedék pedig az arccsontjába csapódott, sebei ellátását követően azonban a tábornok folytatta a harcot, az ellenséges támadások rendre összeomlottak az unionisták zárótüzében, s a megtépázott déliek végül visszavonultak. 1865 márciusában altábornaggyá léptették elő a magyar főtisztet, májusban pedig az északiak győzelmével véget ért a polgárháború, helyreállították az Egyesült Államok egységét, s a néger rabszolgák elnyerték szabadságukat.

Szűkre szabott diplomáciai szolgálat

A harcok elülte után hősünk áthajózott Európába, a híres párizsi sebészhez, Nelatonhoz, hogy kioperáltassa az arccsontjába fúródott golyót, ám az orvos a műtét veszélyessége miatt nem merte elvállalni az operációt. Asbóth visszatért új hazájába, ahol diplomáciai megbízást kapott: kinevezték az USA argentínai és uruguayi nagykövetévé, az argentín főváros, Buenos Aires lett az állomáshelye. Argentína ekkor háborút viselt a vele szemben szövetkezett északi szomszédjai, Brazília, Uruguay és Paraguay ellen, Asbóth Sándor pedig a béke mielőbbi megteremtése céljából közvetíteni próbált a hadviselő felek közt, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse őket. A békekötést azonban nem érte meg. 1867 nyarán a sebesülései miatt már bottal járó nagykövet egy városi séta közben megbotlott, elesett, és súlyosan megsérült a koponyája. Fejsebe kiújult, s fokról-fokra gyengülve, 1868. január 21-én elhunyt. Buenos Airesben temették el, ám 1990-ben exhumálták, földi maradványait átszállították Washingtonba, az amerikai katonák arlingtoni hősi temetőjébe, s ott helyezték végső nyugalomra. (Források: Magyar Nagylexikon, Dojcsák Győző: Amerikai magyar történetek, Türk Attila: Akikre büszkék vagyunk. Elmenekültek Magyarországról, R. Szabó Jenő: Polgárháború Észak-Amerikában, Wikipédia)