Horrorisztikus fák

A természet furcsa tréfái lehetnek ezek a fák, amik úgy néznek ki, mintha valami fantasy filmbe gyártották volna digitálisan. Pedig ez a valóság.

Ezekre a fákra biztos nem szívesen másznának fel a gyerekek, ugyanis meglehetősen ijesztő a külsejük, szinte várjuk, hogy megmozduljanak, hogy szóra nyissák a „szájukat”. Az egyiket, ami tisztára úgy néz ki, mint egy Ent a Gyűrűk urából Charlotte Laurie egy csendes vidéki essexi település lakója fedezte fel otthonához közel.

„Mikor megláttam, úgy éreztem, hogy ez a fa, szinte terrorizálja, uralkodik a környéken az úton és az azon haladókon. Nem mertem levenni róla a szemem.” – mondta a 84 éves Charlotte. Az ősöreg tölgyfának, aminek lemetszették az ágait, tényleg látványosan elkülönül a feje, két hatalmas „karja”, amiből az egyiket előre nyújtja és még törzse úgy deformálódott, mintha éppen előre lépne egyet, miközben arcán jól elkülönül keskeny szája és krumpliorra. Elképesztően látványos „igazi Ent”.

Nézze meg a képeket ITT!

Egy másik fa, ami a természet Sikolya nevet kapta, már ismerős lehet, sokkal régebben fedezték fel, mint a másik Gyűrűk ura fát. A Sikoly fa a suffolki Stowlangtoft Hall-hoz közel található, ami – elnevezéséből is adódóik – nagyon hasonlít Edvard Munch híres festményére: a Sikolyra.

A harmadik fára, ami úgy néz ki, mint egy elvarázsolt fa Angel Febrero bukkant Spanyolországban, Extremadura szigetén. A furcsa növény úgy néz ki, mintha két lábán ágaskodó pók lenne, ami éppen prédájára próbál lecsapni.

Forrás: magyarorszagon.hu