Hulladékból termék – szelektív hulladékgyűjtés Beregszászban

Nem meglepő, hogy a szemét gyakorlatilag egyidős az emberiséggel. A természet körforgása során nem termelődnek felesleges anyagok. A természet hulladékmentesen „dolgozik”.

Az első „hulladéklerakót” régészek tárták fel Norvégiában. Találtak egy szeméthalmot, amely jórészt csontokból, cserepekből és hamuból állt. Eleink olykor-olykor begyújtották a kupacot, bizonyára, hogy megszabaduljanak a kellemetlen szagoktól és csökkentsék a szemét által elfoglalt helyet.

Ma már számos országban szelektíven gyűjtik a szemetet. Ukrajnában 2018 januárjától hatályban van egy, a hulladékokról szóló törvény, amely kötelezi a lakosságot a szemét szelektálására, átdolgozására.
Ebből kiindulva azt gondolhatnánk, hogy mindenki számára ismert a szelektív hulladékgyűjtés, ám a gyakorlat sajnos nem ezt mutatja.

Beregszászban a közelmúltban nyitotta meg kapuit a “Kol’orovi baky” (Színes tartályok) újrahasznosítható hulladékgyűjtő hely. Bucsinszkij Viktor vállalkozóval beszélgettünk ebben a témában, aki megálmodta és
létrehozta ezt a tevékenységet városunkban.

– Honnan az ötlet?
– Egy tavalyi horgászatkor nézve a Borzsa folyót, elgondolkodtam, mennyire nem vigyázunk a környezetünkre. Ahová néztem, mindenütt szemét, műanyag. Ekkor jött az ötlet, hogy meg kell ismertetni az emberekkel a szelektív hulladékgyűjtést.

– Hogyan indult, mik voltak az első lépések?
– Úgy kezdődött, hogy létrehoztam egy Facebook csoportot, ami erről szólt. Nagyon kevés támogatóm volt eleinte, komolytalannak tartották. Sajnos a társadalom nagy része úgy gondolkodik, hogy a szemét az életünk része, és úgy van jól, ha körülvesz minket. (Tisztelet a kivételnek).

– Voltak- e akadályok, mi volt a legnehezebb része?
– A legnehezebb része tulajdonképpen nem is a szervezés volt, vagy az anyagiak – bár az sem volt egyszerű feladat, főként állami támogatás nélkül –, mégis az emberek meggyőzése jelenti az igazi kihívást. Nem egyszerű megértetni velük, hogy ez az ő saját érdekük. De ha el is fogadják, az még önmagában nem elég. Tenni is kell érte.

Viktor megjegyezte, hogy egy ilyen nagyságú kezdeményezés csak akkor tud működni, ha összefogunk és elhisszük, hogy sikerülni fog. Mindenkire szükség van. Minden ember egy apró mozgatórugója ennek a “gépezetnek”, ha lehet így fogalmazni.

– Mit szeretnél elérni ezzel a kezdeményezéssel?
– Környezettudatos emberként kötelességemnek érzem, hogy tegyek a környezetemért, a városért, ahol élek. Célom egy olyan önműködő rendszer felépítése, amelyben minden egyes beregszászi háztartásban működik az újrahasznosítható hulladék szelektálása. Természetesen ehhez minden tőlünk telhető segítséget megkapnak.
A szelektív hulladékgyűjtés azt jelenti, hogy a különböző anyagú hulladékokat külön gyűjtjük. Ez a gyakorlatban úgy valósulhat meg, hogy a megvásárolt élelmiszerek és fogyasztási cikkek csomagolóanyagát – a papír, műanyag, üveg, fém és italos kartondoboz csomagolást – kimosva, különválasztva tároljuk, majd szintén az anyaguk alapján elkülönített szelektív hulladékgyűjtő konténerbe dobjuk.

– Merre található a gyűjtőhely, mikor vannak fogadónapok?

– Fogadónapjaink: kedd és péntek 8.00-tól 15.00-ig (közép-európai i. sz.). Címünk: Beregszász, Gyár utca 36.

– Végezetül mit mondanál a város lakosságának?

– Arra biztatom a beregszászi és környékbeli vállalkozókat, hogy legyenek partnereink ebben a nemes ügyben. Fontos az együttműködés és összefogás. Tegyük városunkat tiszává, példaértékűvé, turisztikailag vonzóvá és nem utolsó sorban európaivá.
Tegyünk jót! Ha nem megy, legalább a rosszat mérsékeljük azzal, hogy nem szennyezzük saját környezetünket, szülővárosunkat!
Az újrahasznosítható termékeket vigye a gyűjtőhelyre és legyen büszke arra, hogy jót cselekedett!
Egységben az erő! Együtt képesek vagyunk erre!

Fokozott figyelmet kell fordítani bevásárlásainkra, hogy tényleg csak a szükséges dolgokat vegyük meg, és ha megvesszük, ügyeljünk, milyen csomagolásban van, illetve melyik országban készült.

A kertben és a konyhában keletkező növényi eredetű zöldhulladék helyben komposztálva hasznosítható a legjobban, környezeti szempontból ugyanis alaptörvény, hogy szállítani, kezelni nem érdemes.

Mindenkit buzdítunk a szelektív hulladékgyűjtésre, mindannyian tegyünk a tiszta környezetért!

Szimeonov Barbara
Kárpátalja.ma