Húsvéti foglalkozást szerveztek a menekülteknek a Rákóczi-főiskolán

Húsvéti hangulat lengte be a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kollégiumát. Ünnepi édesség és hímesek készültek.

A háború kezdete óta a Rákóczi-főiskola az elsők között ajánlotta fel ingatlanjait a menekültek fogadására. Épületeiben jelenleg is több százan laknak, akik napról napra reménykednek és várják, hogy mikor alakulnak jobbra a körülmények.

Az intézmény igyekszik minden tőle telhetőt megadni az ide érkezetteknek, főként édesanyáknak, gyermekeknek és nagymamáknak. A segítségnyújtás nemcsak a szálláshely és eszközök biztosításában nyilvánul meg. Ünnepi készülődésként húsvéti tojásfestést és sárga túró készítést szerveztek a Pro Cultura Subcarpathica közreműködésével.

A szervezet tagjai kézműves bevonásával mutatták és tanították meg a helyi tradicionális tojásfestés egyik módját, a viaszos hímes készítését. A résztvevők kipróbálhatták a kiccével (írókával) való rajzolást. A foglalkozást a gyermekek és felnőttek egyaránt kedvelték. A sárga túró főzésében inkább az édesanyák vettek részt. Érdeklődéssel figyelték a jellegzetes helyi édesség készítését. Egyesek jegyzeteltek is.

A foglalkozással a szervezők nemcsak ünnepi hangulatot teremtettek a kollégiumban, de a résztvevők egy kicsit elrugaszkodhattak a mindennapjaikat kitöltő gondoktól és aggodalmaktól.

A nagy érdeklődés miatt az alkalmat megismétlik. Egy hét múlva ismét húsvéti foglalkozásra várják a kollégium jelenlegi lakóit.

A Pro Cultura Subacrpathica a programot a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósíthatta meg.

Gál Adél

Kárpátalja.ma