Idén is megrendezték a polgárőrbált Benében

A benei polgárőrség január 26-án este nagy erőkkel vonult ki a település központjában lévő vendéglőhöz. Ám az „általános mozgósítás” oka ezúttal nem bűncselekmény gyanúja, hanem a szórakozás volt: a tagság ugyanis megalakulásuk óta minden év elején megszervezi a polgárőrbált.

Miután a „gárda” tagjaiból már mindenki megérkezett, ifj. Molnár László, a polgárőrség vezetője emelkedett szólásra, kifejezve örömét, hogy immár harmadik alkalommal kerülhet megrendezésre a bál, mely egyrészt a közösen végzett kemény munka díjazása, másrészt közösségépítő alkalom is, ahol együtt szórakozhatnak a családdal, a barátokkal.

Az elnök összefoglalta a 2010. május 8-án alakult polgárőrség történetét, nem kis büszkeséggel jelentve ki, hogy a polgárőrség azon célokat, melyekért életre hívták, elérte, s vállalt feladatait a jövőben is maximálisan ellátja majd. Az éjszakai szolgálaton kívül a tagság a településen zajló rendezvények – pl. a focimérkőzések – biztosítását is ellátja, jelenlétük a visszajelzések szerint pozitív, hiszen ottlétük visszafogja a hevesebb vérmérsékletű egyének gorombáskodását: a megalakulás óta a rendezvényeken történt rendbontások száma minimális, s ha mégis előfordul egy-egy, azt a csapat minden esetben kontrollálni tudja.

A polgárőrség vezetője beszédében megemlítette, hogy míg egyes falvak hasonló civil szervezeteinél a megalakulás utáni lelkesedés hamar alábbhagyott – s van szomorú példa arra is, hogy megszűnt a polgárőrség –, Benében ennek kapcsán olyannyira nincs ok aggodalomra, hogy még jelenleg is vannak jelentkezők. Megragadva az ünnepélyes alkalmat, Molnár László a rendezvény keretében nyújtotta át a legújabb polgárőrnek, Scsurin Andrásnak tagsági igazolványát: így vele együtt most már 48 főt számlál a benei polgárőrség. Ugyanekkor a szervezet elnöksége oklevéllel ismerte el a legidősebb polgárőr, a 46 éves Ferku Sándor munkáját is: a kitüntetett négy gyermek édesapja, s bár egyes estéken kénytelen családját nélkülözni, büszkén ellátja önként vállalt feladatát.

A tagság számára az elnökség „polgárőrnaptárt” készíttetett, melyből most mindenki kapott egy példányt. A 2010. május 8-án történt alakuló gyűlés egyik csoportképével, valamint a polgárőrmellénnyel illusztrált naptár igen hasznos – állapították meg egyesek. Fel lehet ugyanis rajta tüntetni a járőrözés időpontjait.

Az est további részében pedig a benei polgárőrség ütőképes csapatára koccantak a poharak. A rendezvény hajnalig tartó táncmulatsággal ért véget.

F.Zs.
Kárpátalja