Így használjuk a Facebookot

Egy friss felmérés szerint a férfiak tipikusan sportról, műszaki dolgokról, zenéről, filozofikus kérdésekről kezdenek beszélni, a nők pedig inkább a családról, barátokról, háziállatokról, egészségről írnak.
A Wolfram Alpha egy kutatásban 1 millió Facebook-felhasználó adatait vizsgálta. A felmérés résztvevői önszántukból szolgáltattak adatot, amelyeket összevetettek néhány névtelen statisztikával, és olyan további kutatásokkal, amelyek az emberek kapcsolatait volt hívatott kivizsgálni – írja a Technet.
Elsősorban a kapcsolati státusz korosztály szerinti megoszlását figyelték meg: a fiatalabbak, kapcsolati státuszukat tekintve gyakran jelölik magukat függetlennek, és ez a szám – természetes módon – folyamatosan csökken, nagyjából 40 éves korig, ahol nagyjából stabilizálódik. Azok, akik azt jelölik meg, hogy „kapcsolatban” vannak, többnyire huszonévesek, vagy idősebbek, és az emberek általában húszas éveik közepén kezdik a „kapcsolatban” szót „házasra” váltani. A 40 éveseknek már a 75 százaléka vallja magát házasnak.
Azt is megfigyelte a Wolfram, hogy a kor előrehaladtával hogyan változik a felhasználók érdeklődési köre. Ahogy idősödik az ember, egyre kevesebbet beszél videojátékokról, és mind inkább szóba kerül a politika. A férfiak tipikusan sportról, műszaki dolgokról, zenéről, filozofikus kérdésekről kezdenek beszélni, a nők pedig inkább a családról, barátokról, háziállatokról, egészségről írnak, és talán állapotos korukban a legaktívabbak e téren. Nem meglepő módon mindkét nem a húszas éveiben kezd az iskola helyett munkáról és karrierről írni. Nagyon meglepő eredmény nem hozott ez a felmérés, ugyanakkor jól példázza, hogy a közösségi oldalak mára kinőtték magukat annyira, hogy segítségükkel komoly demográfiai kutatásokat lehet végezni.
Forrás: mmonline.hu