Ismét találkoztak az önkéntesek

A beregszászi szakosított bennlakásos iskola mellett működő Népi emlékezet múzeum bázisán került sor a Vöröskereszt járási szervezete önkénteseinek, az egészségügyi koledzs Irgalmasság csoportja tagjainak és a bennlakásos iskola növendékeinek találkozójára.

Horvát Vanessza, Fehér Lilija és Tóth Viktor I. évfolyamos hallgatók, vöröskeresztes aktivisták Margarita Klimova előadóval közösen bemutatták azokat az oktatási témákat, amelyek célja az iskolások antialkoholista és dohányzásellenes szellemben való nevelése. Mindkét előadás érdekes és hozzáférhető formában volt prezentálva.
Mint ismeretes, a beregszászi önkéntesek két éve védnökséget vállaltak a vári öregek otthonának 17 lakója felett: rendszeresen meglátogatják a magatehetetlen, beteg embereket, segítségükre vannak. A fiatalabbak pedig már több éve gondozzák a városi temetőben lévő katonasírokat, segítenek a veteránoknak, a nyugdíjas tanároknak.
A találkozó résztvevőinek Szvitlana Fescsenko, az Irgalmasság csoport vezetője és Okszana Margitics, a Vöröskereszt járási szervezetének elnöke mondott köszönetet.

Forrás: beregihirlap.uz.ua