Jelek, hogy rosszul lát a gyerek

Romlik a gyermek iskolai teljesítménye, csúnya az írása, és sokszor nem az van a füzetében, amit a tanárnő kérne tőle? Talán a hibát nem a fejben, hanem a szemben kell keresni!

A gyermek ritkán szokta jelezni, ha rosszul lát, hiszen a romlás a legtöbbször nem hirtelen alakul ki, így összehasonlítási alap híján azt hiheti, hogy ez a normális látótávolság – mondta el Dr. Kövecs Ágnes, a Leserfény Optika szemész főorvosa. Mivel a legtöbb gyermek tart a szemüvegtől, csak súlyosabb esetben szólnak a szüleiknek, holott a látással az iskolai eredmények is romolhatnak. Fontos emiatt, hogy a szülő odafigyeljen az árulkodó jelekre – hangsúlyozta a főorvos.

A látásromláson belül rövidlátást és túllátást különböztethetünk meg, iskolás korú gyermekek körében elsősorban az előbbi jelentkezhet. A szembe érkező fénysugarak egészséges esetben a retinán egyesülnek, rövidlátás esetén azonban a fény még a retina előtt fókuszálódik, így egy bizonyos távolságon túl a látás homályossá válik. Iskoláskori rövidlátásnak is hívják ezt a szemészek, és jellemzően 6-7 éves kor környékén alakul ki. Ilyenkor kezdenek a kisdiákok könyveket bújni, ami miatt tartósan rövid távolságra fókuszálnak a szemükkel. A következő néhány évben még további 2-3 dioptriát romolhat a szem, amely egy megfelelő szemüveggel észrevétlenné tehető a gyermek számára. Előfordulhat 15-20 dioptriás szemromlás is, amely már egy speciális szemüveget igényel, ez azonban a főorvos szerint ritka.

Nem a látásromlás oka, hanem tünete, ha közelről tévézik

„Napjainkban eddig soha nem tapasztalt mértékű vizuális inger ér minket, ami fokozott igénybevételnek teszi ki a szemünket. Az apró, de látásunkat hosszú távon befolyásoló szemhibák így jóval hamarabb jönnek elő” – magyarázta Dr. Kövecs Ágnes. Az okostelefonok, tabletek terjedésével ez a probléma tovább fokozódhat, így a serdülőkorba lépve egyre több gyermeknek kerül szemüveg az orrnyergére. Mindenki tapasztalhatja, aki monitor előtt dolgozik, hogy a képernyő hosszas figyelését követően a szem nehezen alkalmazkodik a különböző távolságokhoz. Telefonunkat ráadásul sokszor szinte kimeresztett szemmel böngésszük, emiatt pedig a szemünk kiszárad, ami szintén egészségkárosító hatású.

Gyakran ültetik hátrébb a televízió elől a gyermeket, nehogy elromoljon a szeme. Pedig ha közelről nézi a képernyőt, az nem azért gond, mert elromolhat a szeme, hanem éppen annak a jele, hogy már el is romlott. Érdemes figyelni, hol helyezkedik el a filmnézés kezdetekor – ha a tévét csak egy méterről látja megfelelően, az már komolyabb látásromlást jelenthet a szakember szerint. Hogyha hunyorít, kancsalít a képernyő nézésekor, az a szemüveg szükségére utalhat, de többször panaszkodhat fejfájásra is amiatt, hogy a szemét folyamatosan erőltetnie kell a megfelelő látásélességért. Árulkodó jel lehet továbbá az is, ha nem szép az írása, vagy a jegyei váratlanul romlani kezdenek. Elsősorban a tanárának tűnhet fel, ha a füzetben nem ugyanaz szerepel, mint a táblán, sokszor azonban csak tucatnyi rossz jegy után derül ki, hogy nem a gyermek felfogásával, hanem a látásával van gond.

Hogy ne kerüljön emiatt hátrányba, javasolt időnként szemészeti vizsgálatra vinni a gyermeket. Hogyha bármilyen szemészeti problémája van, félévente berendelik a szemészetre, ennyi idő alatt ugyanis romolhat annyit a látása, hogy erősebb szemüvegre legyen szüksége. Intenzívebb látásromlás jellemzően serdülőkorban figyelhető még meg, de a többségnél 21-22 éves kor környékére megállapodik.